moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. március 30.

A világon a 7., az európai indulók közül pedig a 2. legjobb a magyar páros!

Március 20. és 26. között rendezték az ISU Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságot Japánban, Saitama városban.

Pavlova Mária és Sviatchenko Aleksei bámulatos korcsolyázásával kezdődött a versenyzés, akik a 7. helyet szerezték meg, ezzel a következő világbajnokságon már két párost indíthat a szakág. Láng Júlia csak a rövidprogramját tudta bemutatni, így a 34. helyen végzett. Jégtáncospárunk, Ignateva Mariia és Szemko Danijil ott lehettek a döntőben és a 20. helyen fejezték be a világbajnokságot.

Vlasenko Aleksandr betegsége miatt sajnos nem sikerült a teljes csapatot elindítanunk az idei világbajnokságon, viszont a női versenyzőnk, a jégtáncpárunk és a műkorcsolya párosunk ott lehetett a saitamai megmérettetésen. Mindenki nagyon jól teljesített a hétfői és a keddi edzéseken, szerdától pedig megkezdődött a verseny a párosok rövidprogramjával. Pavlova Mária és Sviatchenko Aleksei remekül, hiba nélkül futotta a rövidprogramot, ami után a 8. pozícióból várhatták a kűrprogramot, melyet szintén tökéletesen mutattak be, így egy helyet javítva végül az előkelő 7. helyet szerezték meg. Gyakorlatilag ők az egyedüliek az amúgy nagyon erős mezőnyben, akik szinte valamennyi programjukat hibátlanul teljesítették a szezon során – ezt egyébként a helyszínen több szakember is üdvözölte és gratulált nekik. Ez a hetedik hely továbbá azt is jelenti, hogy a következő világbajnokságon már két párost indíthatunk és a jövő szezonban biztosan ott lehetünk két Grand Prix-versenyen, sőt, úgy gondolom, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy bekerüljünk a GP-döntőbe. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de van rá sansz!” – kezdte értékelését Dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

„Egyéniben Láng Julcsi folytatta a versenyzést, akinek sajnos nem sikerült úgy a rövidprogramja, ahogyan azt szerettük volna és elterveztük. A világbajnokságot megelőzően azt mondtam, hogy egy tiszta rövidprogrammal szinte biztos, hogy döntőbe kerül majd – ez az erős mezőny és néhány hiba miatt nem valósult meg, de úgy gondolom, hogy ezek apróságok, melyeket ki lehet javítani és a versenyt megelőző edzéseken már alig-alig csúsznak be. Remélem, hogy jövőre minden versenyen bemutathatja a kűrprogramját!”

„Pénteken jégtáncpárunk, Ignateva Mariia és Szemko Danijil következett – a ritmustáncuk után hajszállal ugyan, de a 20. helyen bekerültek a döntőbe. A kűrprogramot jól futották, nagyon tetszett a közönségnek és jó volt hallani, hogy a szakembereknek is, ám sajnos a technikai pontokban ez nem mutatkozott meg, így a 20. helyen végeztek. Ne legyünk azonban elégedetlenek, hiszen ott lehettek a döntőben, most pedig ki kell javítani azokat az elemeket, melyek kérdésesek voltak, hogy a jövőben ne tudjanak a bírák azokra alacsonyabb pontokat adni.” 

Összeségében majdnem minden úgy alakult, ahogyan azt elterveztük. Elégedett vagyok a csapattal, ha így megyünk tovább, valamint a lány, illetve a fiú versenyzőnk is jól fog futni, akkor néhány éven belül ott lehetünk a világelitben és a célunk továbba, hogy ott lehessünk a csapatversenyeken” – osztotta meg velünk gondolatait a műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

EREDMÉNYEK                                                                                                  

Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság

Japán – Saitama2023. március 20 – 26. 

Műkorcsolya – női 

Láng Júlia 34. hely, 44,26 pont

Műkorcsolya – Páros 

Pavlova Mária & Sviatchenko Aleksei 7. hely, 190,67 pont

Jégtánc                                                                                                         

Ignateva Mariia & Szemko Danijil 20. hely, 157,51 pont

HUNSKATE Media

Borítókép: MTI/EPA/Franck Robichon

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X