moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 13.

Nézzünk előre!

Valamivel talán jobbat reméltünk, mi is, és maguk a versenyzők is, minden bizonnyal lesz még jobb is – Bejczi Botond a 20., Dékány Bence a 21. helyen végzett a gyorskorcsolya Európa-bajnokság tömegrajtos számában Heerenveenben.

Mind a két magyar versenyző a mezőny hátsó felében végzett a heerenveeni kontinensviadal tömegrajtos számában, hiszen Bejczi Botond a 20., Dékány Bence a 21. lett – a mieink számára szokatlan volt persze a tízezer néző, a hangorkán, a hollandok szurkolása – meg persze nem lepte őket mindez, hiszen Hollandiában a gyorskorcsolya nemzeti sportnak számít, de kétségtelen: tömött lelátók előtt, tapsvihar és hangos biztatás mellett futni egészen más kategória…

Elkeseredésre nincs ok, hiszen a szezon előtt egyik gyorskorcsolyázónk sem gondolta volna, hogy ott lehet a heerenveeni Európa-bajnokságán, így már az indulás is egyfajta bónusznak tekinthető, ráadásul a jövőre vonatkozóan mindketten sok-sok tapasztalatot szereztek Hollandiában.

„Nagyon tetszett, hogy ennyi néző volt kint a versenyen, bár máskor igyekszem kizárni a szurkolást, tízezer ember biztatását azért meghallja az ember… Nem jött be az a taktika, amelyet előzetesen elterveztünk: azt beszéltük meg az edzőmmel, hogy kivárok, és a középmezőnyben korizok, aztán beragadtam az angol fiú mögé, és későn kapcsoltam… – mesélte Bejczi Botond. – Csak kicsit vagyok csalódott, hiszen elég fiatal vagyok még, sok lehetőségem lesz a pályafutásom során, ráadásul a tömegrajtos verseny nem is a fő számom, inkább a középtávokra készülünk. Tapasztalatszerzésnek viszont jó volt ez az Európa-bajnokság. Csak előrefelé nézek: februárban Minszkben vár rám egy világkupaverseny, addig az edzések kapják a főszerepet.”  

Eredmények

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X