Kubis Lotti írását, Jámbor Máté szerkesztette.
Hogyan kezdtél el korcsolyázni?
A nagymamám Zuglóban lakott, és amikor meglátogattuk, akkor városligeti műjégpálya mellett haladtunk el, én pedig mindig megálltam, és néztem ahogy az emberek lent korcsolyáznak. Anyukám oda vitt le engem egyszer, ez amolyan első látásra szerelem volt, onnantól kezdve engem nem lehetett leszedni a jégről.
Miért döntöttél úgy, hogy edző leszel?
Versenyzői pályafutásom után a Jégrevüben szerepeltem, eközben kaptam egy felkérést, hogy legyek műkorcsolyaedző. Ezt örömmel elvállaltam, és aztán rájöttem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék. Most már tizenkét éve dolgozom ilyen szerepkörben, és imádom.
Hogyan lett ebből saját egyesület?
Elsőként egy nagyobb egyesületnél voltam korcsolyaedző, aztán úgy gondoltam, hogy egy saját egyesületben egyszerűbb lenne megvalósítani az elképzeléseimet, így belevágtam.
Pár év korkülönbség van közted és a testvéred között. Milyen volt a saját testvéredet edzeni?
Egyszerre volt így nehezebb és könnyebb is, mert a családtagját az ember máshogy kezeli, ugyanakkor ismertem, és ez a közös munkában nagy segítség volt.
Mit gondolsz, hogyan lehet motiválni a mai kisgyerekeket, hogy egy ilyen sok energiát, áldozatot követelő sportágat elkezdjenek?
Van egy korcsolyaiskolánk is, és rengetegen jönnek hozzánk korcsolyázni megtanulni. Nálunk választhatnak, hogy szabadidős tevékenységként űzik tovább ezt a sportágat, vagy versenyzőként szeretnék tovább folytatni. Azt hiszem, ha valaki jégre lép, akkor rövid időn belül tudni fogja, hogy ez, ahogy nálam is, egy örömforrás, vagy csak a hidegre tud koncentrálni, és fázik az illető.
A fiúkat nehezebb bevonni ebbe sportba? A köztudatban még mindig egy nőies vagy egy nem túl férfias tevékenységnek van elkönyvelve.
Igen, sokkal kevesebb fiú van. Nagyon sokan elmennek a játékosabb irány felé, gondolok itt elsősorban a hokira, de az elmúlt egy-két évben sikerült becserkészni néhány fiút, így remélem, hogy lesz az utánpótlásnak fiú versenyzője.
Külföldi kiválóságokkal, szakemberekkel is időszakosan együtt dolgozol, milyen nehéz köztük, és a gyerekek között megtalálni a közös hangot?
Nekem volt fontos, hogy egy hullámhosszra kerüljek velük, sok edzőtáborban sok edzővel dolgoztam együtt. Akikkel most közös munkát folytatunk, velük tudok együttműködni a legsikeresebben, hasonlóan látjuk mind szakmailag, mind emberileg a dolgokat, így együtt tudjuk eljuttatni a gyerekeket a legnagyobb sikerekig.
A fiatalabb korosztálynál, akik még nem beszélnek idegen nyelveket, te vagy a köztes kapocs a kommunikációban?
Persze, én is ott vagyok velük minden egyes edzésen, hogyha úgy alakul, akkor én is fordítok, és segítem őket, de a legtöbb esetben nincs erre szükség, mert megmutatják a feladatokat, beállítják a gyerekeken a pozíciókat, úgyhogy teljesen jól működik ez a módszer.
Az edzések megtartása, az egyesület vezetése, versenyekre járás, illetve koreografálás rengeteg időt vesz el, de amikor nem a korcsolya tölti ki az idődet, akkor mivel foglalkozol?
Nagy szerencsém, hogy kiváló kollégáim vannak, kiemelném közülük a húgomat, akivel jelen pillanatban is együtt dolgozom. Hozzám hasonlóan ő is edzőként tevékenykedik az egyesületemben, ezenkívül Rosnik András is nagyon sokat segít nekünk az egyesületi ügyekben és az edzéseken egyaránt. Még az ő nagy segítségük mellett is elég kevés szabadidőm van, de amivel az elmúlt időben foglalkozni tudtam, az a lakásfelújítás, most ennek a gyümölcsét élvezem. Ezenkívül, van egy cicám, akit nagyon szeretünk a férjemmel. Főleg nyáron vitorlázni szoktam. Sűrűn járunk a Balatonra a férjem miatt, így megtehetjük, hogy sokszor elmegyünk vitorlázni, ott igazán kikapcsolódhat az ember.
Az esküvőtök egy része a jégen zajlott. Milyen volt olyan hatalmas ruhában korcsolyázni?
Ebből is látszik, hogy a korcsolya mennyire az életem része. A templomi esküvő után muszáj volt elmenni az óbudai jégcsarnokba. A tanítványaim voltak a koszorúslányok, velük készítettünk egy fényképet, illetve a húgom – a tanúm – is jelen volt. A férjem pedig úszó volt, úgyhogy a vacsora már a Dunán volt, egy hajón.
Hogyan értékeled az elmúlt néhány évet nézve a magyar korcsolyasport helyzetét?
Az elmúlt pár évben nagyon sok minden változott a szövetségben, abszolút pozitív irányban. Most már sok támogatást kapnak a gyerekek és az edzők is. Aminek nagyon örülünk, hogy sok továbbképzésen vehettünk részt, ami mindenféleképpen előre viszi a magyar korcsolyázást.
Mit tartasz a legnagyobb sikerednek akár versenyzői, akár edzői pályafutásod során?
Nem tudok kiemelni egy dolgot sem, szeretem ezt az egészet. Úgy érzem, hogy mindig megtaláltam azt, amit teljes odaadással tudtam csinálni. Nagyon élveztem a versenyzést, aztán jött a Jégrevü, annak is megtaláltam a szépségét, és most edzőként is elmondhatom, hogy ez a mindenem. Összességében azt tudom mondani, hogy az, amikor két és fél-három éves kortól az ember felnevel egy kis korcsolyázót, az a legnagyobb siker egy edző életében. Ha nulláról elviheti egy válogatott szintre.
