moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. szeptember 14.

Orosz és olasz jégen – Junior grand prix, Cseljabinszk; Lombardia Trophy

Kűrjére is magasabb pontszámot kapott, mint a tesztversenyen – Berei Mózes József 20.-ként zárt Cseljabinszkban. Láng Júlia és Csernoch András is megkezdte szereplését: előbbi a 15. helyről várhatja a folytatást második junior-világkupáján, míg utóbbi a 14. helyen áll a rövidprogram után az olaszországi Lombardia Trophyn.

Utolsóból első – míg a rövidprogramban utolsóként lépett jégre Berei Mózes József, becenevén Pepe, a kűrt ő nyitotta meg a cseljabinszki junior grand prix-n. A sérvvel bajlódó versenyző ezúttal is minden elemért, minden pontért hősiesen küzdött, és több, az augusztusi tesztversenyen még hiányosnak minősített ugrását is tisztán tudta bemutatni. Így majdnem tíz ponttal többet korcsolyázott, mint Budapesten, és bár kűrjével egy helyet hátracsúszott, összpontszámát tekintve közel 15 pontot javított a hazai felmérőhöz képest.

Gór-Sebestyén Júlia és Vidrai Szabolcs tanítványa óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy Oroszországban, ilyen versenyzők társaságában kezdhette pályafutását a juniorkorosztályban, ráadásul a junior grand prix-k esetében szokatlan, többezres tömeg előtt debütálhatott.

„Még sosem korcsolyáztam ennyi ember előtt, így először kicsit furcsa érzés volt, de rengeteg erőt adott, hogy végig tapsoltak – kezdte Pepe. – Kár, hogy a lutzot elrontottam, de ez új elem, most először szerepelt a programjaimban, még sokat kell gyakorolnom. Az érkezésbeli hibák is bosszantottak, de ahhoz képest, hogy az első juniorversenyem volt, és hogy a sérv miatt nem tudok teljes erőbedobással edzeni, nem futottam olyan rosszul. Két hét múlva Zágrábban folytatom, addig a forgásaimon, a lépéssoromon mindenképp szeretnék javítani.”

Berei Pepe dr. Vardanjan Gurgennel, a műkorcsolya ágazat sportigazgatójával és edzőjével, Gór-Sebestyén Júliával

Kiutazása előtt jelentkező lábfájdalma miatt Láng Júlia is elkísérte Pepét az orvoshoz Cseljabinszkban. A 15 éves műkorcsolyázó rövidprogramján látszott, hogy nincs minden rendben: a flipből kilépett, így nem volt kombinációja, a rittbergerből pedig a Lake Placid-i junior-világkupához hasonlóan esett. Lépéssora sem a tervei szerint sikerült, forgásait viszont a legmagasabb, 4-es szinten mutatta be.

A junior grand prix sorozat állandó kommentátora, Ted Barton így méltatta versenyzőnket: „Júlia rendkívüli: csodálatos előadás, remek korcsolyázótudás, sebesség, hajlékonyság, ez nála mind adott. Ha még a pörgetési pozícióján is javít, és jobban összezár az ugrásoknál, ez a fiatal lány bizony hamar a dobogón vagy annak közelében találja majd magát.”

Pavuk Patrícia és Rosnik András tanítványa a technikai pontszámot tekintve elmaradt az előző versenyén elért eredményétől, a kommentátor által is említett korcsolyázótudását és előadásmódját viszont egyre több és több ponttal értékelik a bírók. Julcsi, aki a 15. helyet szerezte meg a 30 fős mezőnyben, ma 13:14-kor javíthat a kűrben.  

Fotó: Veritphoto

Mindeközben a felnőttek számára is kezdetét vette a szezon: Csernoch András az olaszországi Bergamóban megrendezett challenger versenyen, a Lombardia Trophyn képviseli a magyar színeket. Míg az augusztusi tesztversenyen hibátlan rövidprogramot mutatott be, ezúttal a tripla lutzra csak egy szimpla ugrást tudott rátenni, így nem volt érvényes kombinációja. A rittbergert megmentette, és az axelt is szépen teljesítette, de a kombináció hiánya rányomta bélyegét a technikai pontszámára – a programkomponensekre viszont jobb értékeket kapott a bíróktól.

A Sebestyén Korcsolya SE versenyzőjének, aki a 14. helyen zárta az első kört, lesz egy napja feldolgozni a történteket, majd vasárnap 13:14-kor harcolhat egy jobb pozícióért.


JGP Cseljabinszk – Férfi végeredmény

JGP Cseljabinszk – Női rövidprogram eredmény

Lombardia Trophy – Férfi rövidprogram eredmény

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó (Csernoch Andrásról): Veritphoto 

Li-ning Seat Törley Artificer
X