moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2022. november 22.

Junior short track: nyolc aranyérem Lengyelországban

Lengyelország egyik legnagyobb városa, Białystok adott otthont az ISU Junior Challenge Series 1. fordulójának. A november 18. és 20. között megrendezett nemzetközi versenyen hazánk is képviseltette magát. Rövidpályás gyorskorcsolyázóink, a jövő reménységei nyolc aranyéremmel, két ezüstéremmel, számtalan egyéni csúccsal és egy országos csúccsal térhettek haza.

A háromnapos nemzetközi erőpróba pénteken a selejtező futamokkal vette kezdetét, melyek igencsak jól sikerültek a mieink számára, hiszen a csapat nagy része százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább a soron következő futamokba. Az ISU Junior Challenge Series második és harmadik napján, szombaton és vasárnap már érmeket is osztottak. A magyar küldöttség a nyolc aranyérem és két ezüstérem mellett számtalan egyéni csúcsot, valamint egy országos csúcsot is besöpört.

„Nehéz bármit is mondani a versenyről ilyen szereplés után: kellemes helyzetbe hoztak minket a fiatalok, hiszen jó eredményekben bíztunk, de ez a szereplés még azon is túlment! Elsősorban azon versenyzőink értek el meglepetés eredményeket, akikben láttuk, hogy bennük van és képesek rá, de mégsem számítottunk rá. Azt mondják, egy csapat nagyságát azt mutatja, hogy milyen hosszú a kispad. Nos, nálunk ugyan nem a kispadon ültek ezek a fiatalok, de kétségkívül ügyesen felvették a fonalat. Nagyon nehéz kiemelni bárkit is, hiszen mindenki rendkívül jól ment. Mégis, ha valakit ki kellene emelnem, akkor a 3 váltónk lenne az, illetve Schönborn Melinda, aki két távon is az első helyen végzett, valamint Czank-Varga Benjamin, aki nagyon stabilan versenyzett 500 méteren, valamennyi futam során. Tényleg nehéz szavakba önteni az egész hétvégét: egyéni csúcsok, országos csúcs… Egyszerűen minden összeállt!” – értékelt Lakatos Tamás, a fiatalok edzője.

„Ez a verseny óriási löketet adott a folytatásra! Dolgozunk tovább, kemény edzések várnak ránk, a következő megmérettetés pedig egy válogatóverseny lesz, a decemberi Santa Claus Kupán. Érdemes figyelemmel kísérni a fiatalokat!”

A short track Santa Claus Kupának december 9. és 11. között a Gyakorló Jégcsarnok ad otthont. A háromnapos hazai rendezésű, nemzetközi versenyre a belépés ingyenes.

 

EREDMÉNYEK

ISU Junior Challenge Series, 1. forduló

Lengyelország – Białystok, 2022. november 18-20.

2022 november 19., szombat

Lányok – 1500 méter:

Schönborn Melinda 1.

Végi Diána Laura 2.

Szigeti Dóra 5.

Tóth Eszter 7.

Fiúk – 1500 méter:

Csizmadia Márk 1.

Czank-Varga Benjamin 4.

Wu Jia Wei Dávid 7.

Lányok – 500 méter:

Tóth Eszter 1.

Fiúk – 500 méter:

Czank-Varga Benjamin 1.

Gerecze Ádám József 4.

Lányok – 1000 méter:

Schönborn Melinda 1.

Nógrádi Panka 2.

Fiúk – 1000 méter:

Czank-Varga Benjamin 4.

MIX-váltó – 2000 méter:

Team Hungary 1. (Szigeti Dóra, Nógrádi Panka, Tóth Eszter, Schönborn Melinda, Gerecze Adam, Czank-Varga Benjamin, Csizmadia Márk) országos csúccsal

2022 november 20., vasárnap

Lányok – váltó – 3000 méter:

Team Hungary 1. (Nógrádi Panka, Tóth Eszter, Szigeti Dóra, Schönborn Melinda)

Fiúk – váltó – 3000 méter:

Team Hungary 1. (Czank-Varga Benjamin, Csizmadia Márk, Wu Jia Vei Dávid, Granasztói Ádám)

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA
X