moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. január 24.

Ezüst Gdanskból

A lengyelországi kontinensviadalon sem maradtak érem nélkül short trackeseink: Krueger John-Henry a második helyen végzett 1000 méteren.

Ez egy rendhagyó Európa-bajnokság volt, így rendhagyó a beszámoló is, hiszen ezúttal Bánhidi Ákos, a csapat edzője és menedzsere foglalja össze véleményét – a kontinensviadalról, és a záró napi eredményekről.

Minden versenyzőre, minden stábtagra mérhetetlenül büszke vagyok, hiszen rendületlenül és kitartóan nyomtuk végig ezt a versenyt, »kiszedtük« magunkból az utolsó csepp energiát, erőt is – mindent.A sportban nem illendő hivatkozni semmire, nem is nagyon teszem, mert nincs mire. Betegség, egyéb körülmények bárhol érhetik az embert, nem illendő ezzel foglalkozni. Most sem tesszük, mégsem elhanyagolható panel ebben az esetben. A verseny végén azt kell mondjam, mi, magyarok nem túl jól jöttünk ki ebből az extra helyzetből. Nem voltunk szerencsések – a felkészülés során. Amikor a legjobbjaink nem egyszer, hanem kétszer fertőződnek meg, emiatt negyvenöt napot hagynak ki, az nem szerencsés. Nem akarok erre hivatkozni, csak közlöm, mint tényt. Ezt természetesen a profi korcsolyázók egyből érzékelik, s megnyomja őket.

Ezért vagyok nagyon büszke rájuk, mert könnyű volt azonnal érzékelni mindezt, de itt senki sem adta fel egyetlen másodpercre sem azt, hogy a legtöbbet hozza ki a versenyből, és ezúttal ez volt a legtöbb. Ezt meg kell érteni mindannyiunknak. Le kell vonnunk a tanulságokat. Amiatt, hogy a csapat nyolcvan százaléka már megfertőződött, többen kétszer is, bizakodásra adhat okot: talán ez már nem gátol minket a világbajnoki és az olimpiai felkészülésben.

Volt már sikeresebb Európa-bajnokságunk, nem egy, nem kettő, de én ezeket az eredményeket nem élem meg kudarcként.

Kiváló John-Henry ezüstérme ezer méteren, emellett az Eb-n a fiúk szereztek két negyedik, két ötödik és két hatodik helyet, a lányok négyszer voltak elődöntőben, ezek nagyszerű eredmények.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, GDANSK

Férfiak. 1000 méter. Európa-bajnok: Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 1:24.885, 2. Krueger John-Henry (Magyarország) 1:25.232, 3. Itzhak de Laat (Hollandia) 1:25.280, 4. Liu Shaoang (Magyarország) 1:25.437, …11. Liu Shaolin Sándor (Magyarország). 3000 méteres szuperdöntő: 1. Pietro Sieghel (olasz) 4:56.498, 2. De Laat (holland) 4:56.890, 3. Krueger John-Henry (magyar) 4:57.226, …6. Liu Shaoang (magyar) 5:43.067. Az összetett verseny végeredménye. Eb: Szemjon Jelisztratov 71 pont, 2. Pietro Sieghel (Olaszország) 55, 3. Itzhak de Laat (Hollandia) 55, 4. Krueger John-Henry 42, …7. Liu Shaoang 16, …10. Liu Shaolin Sándor 5. Váltó (5000 m). Eb: Hollandia 6:56.420, 2. Olaszország 6:56.544, 3. Oroszország 6:56.653, 4. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Burján Csaba, Varnyú Alex) 7:15.009. Nők. 1000 méter. Eb: Suzanne Schulting (Hollandia) 1:28.573, 2. Selma Poutsma (Hollandia) 1:28.873, 3. Anna Seidel (Németország) 1:29.357, …8. Sziliczei-Német Rebeka (Magyarország), …15. Kónya Zsófia (Magyarország). 3000 méteres szuperdöntő: 1. Szofija Proszvirnova (orosz) 5:37.076, 2. Seidel 5:37.210, 3. Jefremenkova (orosz) 5:37.561. Az összetett verseny végeredménye. Eb: Suzanne Schulting 102, 2. Anna Seidel 55, 3. Szofija Proszvirnova 53, …14. Sziliczei-Német Rebeka, 15. Kónya Zsófia. Váltó (3000 méter): Franciaország 4:17.135, 2. Hollandia 4:23.161, 3. Olaszország 4:28.234, …8. Magyarország (Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca, Somogyi Barbara, Somodi Maja)

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X