moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 14.

Minden vágyuk így teljesüljön – Snowflakes Trophy

Mindegyik színű éremből jutott szinkronkorcsolyázóinknak a zágrábi Snowflakes Trophyn, ahol a Team Magic juniorjai átlépték a 100 pontos határt, a Team Passion pedig több mint 30 pontot javított az előző nemzetközi versenyéhez képest.

Sikeresen elérték a kitűzött célokat, így mind az öt csapatunk boldogan térhetett haza a zágrábi Snowflakes Trophyról. Ez különösen igaz a Sport Magic Budapest egyesületre, amelynek basic novice egysége arany-, juvenile különítménye bronzérmet nyert, juniorjai pedig az országos bajnokságon gyűjtött pontszámukat megjavítva 100 pont fölé kerültek.

Habár a juvenile versenyzők nem kapták meg a tervezett szinteket az elemeikre, és a komponenseket tekintve is elmaradtak az ob-n elért eredményüktől, a bajnoki cím megszerzése után életük első nemzetközi versenyén is dobogóra állhattak.

„Elképesztően izgultak, de remekül helytálltak, ez a harmadik hely nagy eredmény nekik. Fontos lépést tettünk meg, és hamarosan itt a következő nemzetközi megmérettetés: a hónap végén a Budapest Kupán szeretnénk még jobban szerepelni” – jelentette ki Maros-Zenezini Barbara, a Team Magic edzője.

A Team Magic bronzérmes juvenile csapata edzőikkel, Maros-Zenezini Barbarával és Michael Zenezinivel

Az egyesület basic novice csapata tavaly országos bajnok lett, idén viszont kikapott az UTE különítményétől, ami csalódottsággal töltötte el őket, annál is inkább, mivel decemberben egy brnói versenyen még ők voltak a jobbak. Zágrábban viszont nem találtak legyőzőre: szebben kivitelezett elemeikkel és magasabb előadáspontszámukkal az ob-n elért eredményüket megjavítva aranyéremnek örülhettek.

„Már az edzések is nagyon jól mentek, és aztán élesben is sokkal összeszedettebben, tisztábban korcsolyáztak, mint a bajnokságon – mondta az edző. – Habár elsőként kellett jégre lépniük, ami pontozásos sportágról lévén szó, nem szerencsés, végig tartották a vezető helyet. Ráadásul ez az első verseny, ahol a bíróktól minden elemükre pozitív kiviteli értékeket kaptak, így jelentősen növelni tudták a technikai pontszámukat, és a komponensekben is jobban pontozták őket, mint korábban, büszke vagyok rájuk.”

A Team Magic győztes basic novice csapata

Hát még milyen büszke lehet juniorcsapatára, amely most először elérte a 100 pontot. Ráadásul igen erős mezőny jött össze Zágrábban: a tavalyi junior-világbajnokság orosz győztese, valamint két amerikai, két finn és egy svéd csapat is indult a viadalon, a magyar egység pontszáma így a 7. helyre volt elegendő.

„Az, hogy elérték a 100 pontot, szakmailag nagy előrelépés. Emellett szerették volna felvenni a versenyt a horvátokkal és az olaszokkal, akik tavaly még sokkal erősebbnek bizonyultak náluk, de most sikerült megelőzniük őket, így az elit csapatok után elsőként végeztek. Technikailag van még mit javítani, de az nagy szó, hogy a második pontszámban nemzetközi versenyen többet kaptak, mint az ob-n. Nagyon reméljük, hogy idén indulhatnak a junior-vb-n, úgy gondolom, megmutatták, hogy érdemesek rá” – fogalmazott Maros-Zenezini Barbara.

A Team Magic juniorcsapata edzőikkel, Maros-Zenezini Barbarával és Michael Zenezinivel

A verseny második napján sem maradtunk érem nélkül: az Ice Stars mixed age csapata egy ezüsttel tette teljessé az éremkollekciót. A zalaegerszegi egyesület nincs könnyű helyzetben, ugyanis a nyári időszakban négy hónapig nem tudnak jégen edzeni.

„Ez nagy hátrány a csapatnak, ezért is nem kezdtük korábban a szezont. Nagyon örülünk az eredménynek, annál is inkább, mivel sok a fiatal csapattag, aki csak pár éve korcsolyázik. Kihozták magukból azt, amit tudnak, a Budapest Kupáig hátralévő hetekben pedig keményen dolgozunk tovább, hogy kijavítsuk a hibákat, és még több pontot kaphassanak” – mondta az egyesület edzője, Bodnár Erika.

Az Ice Stars mixed age csapata ezüstérmet nyert Zágrábban

Az immár 12-szeres magyar bajnok Team Passion ugyancsak bizonyított: míg december közepén Salzburgban 123,98 ponttal zártak, ezúttal 155,26 pontot gyűjtöttek, és az 5. helyen végeztek. Érdekesség, hogy a hatcsapatos mezőnyben a rövidprogram során kétszer csendült fel a Team Passion zenéje, ugyanis a Miami University is a Survivorre korcsolyázott.

„Amikor kiválasztottuk, tudtuk, hogy ez a zene népszerű lesz idén, de nagyon tetszett nekünk, semmiképp nem akartunk lemondani róla. Egyébként a világbajnokságra az amerikaiak nem ezt a csapatot küldik, úgyhogy ott remélhetőleg nem futunk bele ilyesmibe” – jegyezte meg nevetve a Team Passion edzője, Gulyás Erika, aki kiemelte: nem volt könnyű mezőny Zágrábban, hiszen három olyan különítmény is indult a viadalon, amely a tavalyi világbajnokságon a top 10-ben végzett.

Team Passion

„Nagyon örülünk, hogy két tiszta programmal több mint 30 pontot javítottunk a salzburgi szereplésünkhöz képest, és hogy nemzetközi versenyen is megközelítettük az ob-n szerzett pontszámunkat – ez a komponensekben pláne nagy dolog. A héten négy napig Miskolcon fogunk edzőtáborozni Dohány Andreával, aki tanítványával egy műkorcsolyaversenyre érkezik a városba. Azon dolgozunk, hogy a Budapest Kupán megmutassuk: technikailag rengeteg lehetőség rejlik még a programjainkban.”

A zágrábi viadalon szereplő csapatainknak és a többi magyar szinkronkorcsolyázónak legközelebb a február 28. és március 3. között megrendezendő Budapest Cupon szurkolhatunk.


Részletes eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X