moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 6.

Igazi csapatmunka

Népes közönség előtt mutatták be programjaikat a szinkronkorcsolyázók a hétvégi országos bajnokságon. Izgalmakból nem volt hiány: a hét kategóriából négyben is új győztest köszönthettünk, míg a Team Passion zsinórban 12. bajnoki címét szerezte meg.

Sokat változott a hazai szinkronkorcsolya-mezőny egy év leforgása alatt: bár a junior és a szenior korosztályban ugyanaz az egy-egy csapat indult, mint tavaly, így ott evidens volt a címvédés, a többi kategóriában őrségváltás történt. Kivéve a legkisebbeket, ott ugyanis az UTE különítménye most sem talált legyőzőre, sőt, a klub a tavalyi ezüstérem után a basic novice mezőnyben is aranyérmet ünnepelhetett.

Ahogy a csapatok edzője, a korábbi magyar bajnok jégtáncos Vedres Noémi elmondta: minden a 2016-os szinkronkorcsolya-világbajnoksággal kezdődött.

„Miután abbahagytam a jégtáncot, sokáig szinkronkorcsolyáztam, ami mindig a szívem csücske maradt, ezért elvittem a jégtáncos lánytanítványaimat a 2016-os budapesti vb-re, hogy megismerjék a sportágat. Nagyon megtetszett nekik, és mivel a fiúhiány miatt szinte lehetetlen párt találni itthon, úgy döntöttünk, elindulunk a szinkronkorcsolya irányába. Három éve 16 kislánnyal kezdtünk, most pedig már 45 tagunk van” – újságolta Vedres Noémi, aki a bajnoki címek vonatkozásában a jó alapok és a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta.

A basic novice bajnok UTE Synchro

„Kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekek alapkorcsolyázására, ezt édesanyám, Berecz Ilona segítségével csiszoljuk, de Magyar Ildikó és Czakó Krisztina, valamint erőnléti edző és balett-tanár is dolgozik velünk. A szinkronkorcsolya nagyon összetett sportág, amely hatalmas változáson ment keresztül. Már nem lehet ráhúzni azt a sablont, hogy az megy szinkronozni, aki nem tud korcsolyázni, hiszen egyéni, páros- és jégtáncelemeket is el kell sajátítani, mindezt 16 embernek egyszerre, összhangban kell bemutatnia” – vázolta az UTE Synchro edzője, aki két bajnokcsapatuk mellett a juvenile kategóriában induló bronzérmes egységükre is nagyon büszke, amelyet csupán novemberben állítottak össze, és amely szép kűrt futott első versenyén.

Az UTE bajnokcsapatai és edzőik – balra a hátsó sorban: Hodossy Mátrai Krisztina, Magyar Szilvia és Szűcs Kyra, jobb szélen: Vedres Noémi és Berecz Ilona

Ebben a korosztályban a tavalyi bronzérmes Team Magic ért fel a csúcsra, így az UTE-hoz hasonlóan a Sport Magic Budapest is két bajnoki címnek örülhetett, hiszen juniorcsapatuk kategóriája egyetlen indulójaként megvédte címét. Maros-Zenezini Barbara edző a juvenile különítményük eredményének különösen örült, hiszen ott a legtöbb tag mindössze két éve korcsolyázik, és a lányok fele kevesebb mint egy éve ismerkedett meg a szinkronkorcsolyával.

A juvenile bajnok Team Magic

„Bővült a csapat, sok új kislány jött, de azt mondhatom, remekül dolgoznak együtt, mind nagyon jó előadókészséggel rendelkeznek, és lendületesen korcsolyáznak. Szeptember óta ugrásszerűen fejlődnek, egyre nehezebb elemeket képesek végrehajtani. Az ob volt az első versenyük a szezonban, és az új felállásban már most sokkal magasabb pontokat kaptak, mint tavaly” – mondta boldogan az edző, majd hozzátette: a juniorokkal nem volt könnyű a szezonkezdés.

A juniorbajnok Team Magic

„Mivel tavaly nem indulhattak a junior-vb-n, nehéz szívvel zártuk a szezont, több tag abba is hagyta a korcsolyázást. Sokáig kérdéses volt, hogy tudjuk-e pótolni őket, de szerencsére sikerült feltöltenünk a létszámot. Időbe telt, míg összeszokott a csapat, hiszen több lány is elsőéves a junior kategóriában, az egyének közti tudás- és tapasztalatbeli különbség mindenkit próbára tett. Ráadásul idén nehezebb a dolgunk, hiszen a rövidprogramot és a kűrt is bővítették egy-egy elemmel, sok egyéni elemet, forgást, twizzle-t, emelést is be kell mutatni. Több szinkronedző segítette a munkánkat, akikkel együtt gyorsabb térformaváltásokat és választékos fogásvariációkat építettünk be a kűrbe. A lányok nagyon lelkesek, kitartók és rohamléptekben haladnak a közös cél felé, ami a junior-vb-re való kijutás, illetve a 100 pont elérése – ezt az ob-n legnagyobb örömünkre már megközelítették.”

A mixed age korosztályban a tavalyi bronzérmes Team Black Rose egyedüli indulóként diadalmaskodott – a székesfehérvári csapat jelentősen megjavította egy éve kapott pontszámát.

A mixed age bajnok Team Black Rose

Az adult mezőnyből ugyancsak hiányzott a címvédő egység, az Icebreakers, így ott is új bajnokot avattunk: a dobogó tetejére a Team Thunder állhatott fel, amely nagy fölénnyel győzte le vetélytársát, a Team BudaSkate Synchrót. A csapat edzőjétől, Gulyás Erikától megtudtuk: az utolsó pillanatig kérdéses volt, hányan lépnek jégre a vasárnapi kűrben.

„Pár perccel a kezdés előtt derült ki, hogy az egyik lány nem ér oda a versenyre, így kevesebben korcsolyáztak, mint terveztük. A technikát tekintve bőven maradt még pont a programban, de összességében sikerült megmutatniuk, mit tudnak. Ez az első versenyük a szezonban, kihozták belőle azt, amit heti egy-két edzéssel ki lehet. Dolgozunk tovább, és reméljük, még sokat fognak fejlődni az idény során.”

Az adult bajnok Team Thunder

Az abszolút egyeduralkodó Team Passion immár 12. országos bajnoki címét szerezte meg a szenior kategóriában, ám a szintén Gulyás Erikával készülő csapat mögött küzdelmes hetek állnak.

„A Mozart Cup után két hetünk volt, hogy felkészüljünk az ob-re, de egy hétre öten is kiestek az edzésekről influenza miatt, egy lányt pedig bokaficam hátráltatott. Így kérdésessé vált, véghez vihetjük-e azt a sok javítást, amit terveztünk, de szerencsére az utolsó héten már teljes erőbedobással tudtunk dolgozni, és végül két nagyon jó programot futott a csapat” – mondta edzőjük, aki hangsúlyozta: a kűr különösen közel áll a szívükhöz, és a lányok a salzburgi eséssorozat után mindenképp hibátlanul, teljes fényében akarták bemutatni.

„Azt hiszem, annál meghatóbb visszajelzést nem is kaphattunk volna, mint hogy a technikai specialista már az edzésen megkönnyezte a programot. Persze még van mit csiszolni rajta, ráadásul más felállásban korcsolyáztuk, mint az előző versenyen, hogy felmérjük, ki a legjobb 16, aki a vb-n jégre léphet majd. Örülünk, hogy így is jelentősen megjavítottuk a Salzburgban kapott pontjainkat – most az a cél, hogy a nemzetközi mezőnyben is elérjük ezeket a pontszámokat.”

Erre pedig már a héten lesz lehetőségük, ugyanis a Team Magic három csapatával és az Ice Stars mixed age egységgel kiegészülve pénteken és szombaton a zágrábi Snowflakes Trophyn folytatják a versengést.

A szeniorbajnok Team Passion – bal szélen: Wollein Lilla csapatmenedzser, jobb szélen: Gulyás Erika edző


Részletes eredmények

A szombati programok ITT tekinthetők meg.

A vasárnapi programok ITT tekinthetők meg.

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Róth Tamás

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X