moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 4.

Ők nyolcan

Debrecen után Bormióra figyelnek a short trackesek: Szabó Krisztián vezetőedző kihirdette a junior világbajnokságra utazó csapatot.

Bár a sportág szerelmesei már minden bizonnyal alig várják a január 24. és 26. közötti debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság rajtját, ne feledkezzünk meg a fiatal short trackeseinkről is, már csak azért se, mert Szabó Krisztián vezetőedző kihirdette a január 31. és február 2. közötti bormiói világbajnokságon induló csapatot.

Az edzők, hiszen Szabó Krisztián mellett Knoch Viktor és Lakatos Tamás irányítja a juniorokat, döntése értelmébe Olaszországba Somogyi Barbara, Dobrán Flóra, Somodi Maja és Varga Regina, valamint Jászapáti Péter, Szász Attila, Talabos Attila és Nógrádi Bence utazhat.

„Somogyi Barbara és Jászapáti Péter a felnőttek országos bajnokságán mutatott teljesítménye és elért eredménye alapján szerezte meg az indulási jogot, Dobrán Flóra és Szász Attila pedig a hétkörös teszten kvalifikálta magát a csapatba – mondta el Szabó Krisztián. – A további két-két versenyző személyéről hárman döntöttünk, és úgy határoztunk, hogy Somodi Majának, Varga Reginának, Talabos Attilának és Nógrádi Bencének szavazunk bizalmat.”

Bormióban a lányok közül közül mindhárom távon két-két magyar indulhat, a fiúknál ötszázon hárman, míg ezer és ezerötszáz méteren két-két versenyzőnk léphet jégre – hogy kik lesznek a „befutók”, arról csak később határoznak az edzők.

„Hivatalosan elég csak a helyszínen döntenünk erről, de szeretnénk hamarabb megnevezni az indulókat – árulta el Szabó Krisztián. – A fiúknál reális elvárás lehet, hogy bármelyikük bármelyik távon B-döntőbe jut, a fiúváltó döntőbe jutása óriási teljesítmény lenne, de ezt célozzuk meg. A lányok közül hárman is először szerepelnek világbajnokságon, ha a váltóval a B-döntőben futnának, elégedettek lennénk.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Szabó Krisztián

Li-ning Seat Törley Artificer
X
X