moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 27.

Esélyesek győzelme

Fiatalok a küzdőtéren: remek csatákat hozott a short track junior országos bajnokság első etapja.

Az időpontja nem változott, hiszen rendre februárban rendezi meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior országos bajnokságát, a körülmények viszont valamelyest igen – minden a járványügyi rendelkezésekhez igazodott.
Például az is, hogy a péntektől vasárnapig tartó viadalon elsőként a nagyobbak, vagyis az „A”, a „B” és a „C” korosztály fiataljai mérték össze tudásukat a jégen: pénteken 500 és 1500 méteren, míg szombaton 1000 méteren avattak bajnokokat a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, és természetesen az összetett bajnokok nyakában is érem került a verseny végén.

Az országos bajnokságon mindenki elindult, aki számít, egyetlen hiányzó akadt, mégpedig Somodi Maja (SZKE) személyében, ám ő jogosan maradt távol, hiszen szombaton délelőtt útnak indult a dordrechti világbajnoksággal – a felnőttcsapattal.
A legnagyobb, vagyis az „A” korosztályosok között az utolsó junior országos bajnokságán futott Talabos Attila (MTK) és Bontovics Balázs (MTK) is. Hogy ők, ketten ott lesznek, ott lehetnek az összetett dobogón, várható volt, ahogyan az is, hogy a náluk egy évvel fiatalabb Nógrádi Bence (FTC) is kitesz magáért.

Ők mindhárman az olimpiai keret edzéseit látogatják, mi több, a végül az összetett verseny negyedik helyén végző Jászapáti Péter (SZKE) is.
„Talabos Attila és Nógrádi Bence a felnőttek válogatóversenyein is fej-fej mellett végeztek, egyszer egyikük, másszor a másikuk végzett előrébb, vagyis várható volt, hogy ők, ketten a junior ob-n is ott lesznek az élen – mondta el Szabó Krisztián, a juniorkeret vezetőedzője. – A járvány mindenki életébe beleszólt, a miénkbe is, hiszen minden bizonnyal a Talabos, Nógrádi, Bontovics, Jászapáti csapattal vágtunk volna neki a junior világbajnokságnak, és ennek a váltónak döntőbe jutási esélye lett volna.”

A lányok hasonló korcsoportjában nem történt nagy meglepetés: Somogyi Barbara mindhárom távon győzni tudott, így természetesen az összetett elsőség is az övé lett.
„Barbi nagyon bátran versenyzett, bevállalta az előzéseket, jól futott” – értékelte teljesítményét Szabó Krisztián.

Ha már Somogyi Barbara kapcsán kiemeltük, hogy mindhárom távon győzött, tegyük meg ezt a többiek kapcsán is: a „B” korosztályban Csizmadia Márk (FTC, míg a „C”-ben Czank-Varga Benjámin (TKKSE) is száz százalékosan teljesített.
„Országos csúcs nem született, arra talán inkább a felnőttek bajnokságán lehet számítani a junioroktól, ám több egyéni rekord is megdőlt, ez pedig azt mutatja, hogy a járvány ellenére remek szakmai munka folyik az egyesületekben is – összegzett Szabó Krisztián. – A válogatott keret tagjai jól teljesítettek, ám ugyanez elmondható a klubversenyzőkre is, űzik-hajtják a juniorválogatottakat, ez pedig mindenkit még nagyobb teljesítményre sarkall.”

Összetett magyar bajnokok
A korosztály: Talabos Attila (MTK) és Somogyi Barbara (JSE)
B korosztály: Csizmadia Márk (FTC) és Tóth Eszter (FTC)
C korosztály: Czank-Varga Benjámin (TKKSE) és Szigeti Dóra (MTK)

Eredmények

HUNSKATE Média / Kovács Erika

Li-ning Seat
X