moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. február 4.

Az Európa-bajnok nélkül

 

Már a péntektől vasárnapig tartó drezdai világkupaverseny helyszínén készül a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott – a csapatból viszont hiányzik a Debrecenben összetett Európa-bajnoki címet szerző Liu Shaoang.

Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Krueger Cole, Varnyú Alex és Oláh Bence, valamint Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Lockett Deanna, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka – ez a drezdai világkupa-viadalon induló magyar csapat névsora, és az értő szemek bizonyára egyből kiszúrták, hogy ebből a válogatottból bizony hiányzik valaki.

„Shaoang influenzás lett, nem utazott el a csapattal Drezdába, és később sem csatlakozik hozzánk” – adott tájékoztatást Bánhidi Ákos, a short track csapat edzője és menedzsere.

Az Európa-bajnokság előtt hetekig tartó hátfájdalom, most meg az influenza…

Kétségkívül érdekes szezont fut Liu Shaoang, de szerencsére a sérülés és a betegség ellenére is inkább a pozitív jelzőket használhatjuk ezzel kapcsolatban, például azért is, mert a hátfájdalom és az influenza között pályafutása első összetett Eb-aranyérmét szerezte a debreceni kontinensviadalon. Sajnos remek képességeit a drezdai vk-viadalon nem csillogtathatja, az pedig már korábban eldőlt, hogy a világkupa-sorozat utolsó állomására, az egy hét múlva rendezendő dordrechti vk-versenyre nem teljes csapat utazik. Mindez azt is jelenti, hogy Shaoang az idei szezonban már csak a márciusi szöuli világbajnokságon lép jégre.

„Tanakodtunk azért, mi is legyen, de mivel az indulás előtt lettem rosszul, és szökött fel a lázam, úgy döntöttünk, jobb, ha itthon maradok, hiszen nem lett volna értelme félig betegen versenyezni – mondta el Liu Shaoang. – Bízom a srácokban, remélem, nem szakad meg a jó sorozatunk, és ügyesek lesznek Drezdában is, én mindenesetre itthonról nagyon szurkolok nekik. Szerdán pedig újra elkezdem az edzéseket. A dordrechti világkupa-viadal eleve kimaradt volna, így a szezonból már csak a világbajnokság van hátra nekem. A koronavírus miatt persze még az is előfordulhat, hogy nem lesz vébé, vagy nem Szöulban lesz – mindenféle információk keringenek. Én mindenesetre készülök, és a csapat is teszi a dolgát.”

A drezdai világkupaverseny pénteken az előfutamokkal kezdődik, a döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor.

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez Drezdában az 1000 méter lesz.

HUNSKATE Média / Kovács Erika Fotó: Gémesi Balázs

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X