moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. december 13.

Új bajnokok születnek – Négy Nemzet Bajnokság

Izgalmakból nem lesz hiány 2019 utolsó megmérettetésén: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia közösen megrendezett nemzeti bajnokságán, a Négy Nemzet Bajnokságon a mieink számára a magyar bajnoki cím mellett az Európa-bajnoki csapatba kerülés a tét.

Ötből három kategóriában már biztosan új bajnokot avatunk a hétvégi Négy Nemzet Bajnokságon. A visegrádi négyek 2013 óta, vagyis immár hetedik alkalommal rendezik meg közösen nemzeti bajnokságukat, amelyen hazánk idén rekordszámú, 18 versenyzővel – négy női és két férfi műkorcsolyázóval, valamint egy párossal és öt jégtánckettőssel – képviselteti magát.

A női verseny előzetesen az utóbbi évek legizgalmasabbjának ígérkezett, hiszen az Európa-bajnokságra kiírt első válogatóversenyt a felnőttek között újoncnak számító Láng Júlia, míg a másodikat a rutinos Tóth Ivett nyerte. Így minden a magyar bajnokságon múlt volna, Julcsi azonban betegség miatt kénytelen volt visszalépni a versenytől. Az eddig a juniorkorosztályban induló Schermann Regina és Szigeti Bernadett viszont csatlakozik Ivetthez és Medgyesi Fruzsinához, hogy megízleljék, milyen a nagyok közt jégre lépni. 

Habár jégtáncban idén foghíjas a mezőny, hiszen a címvédő Yanovskaya Anna–Lukács Ádám-kettős a lány sérülése miatt kihagyja ezt az évet, izgalmakból itt sem lesz hiány. Ugyan mindkét eddigi válogatón a tavalyi bajnokság ezüstérmesei, Monaghan Emily és Fourati Ilias bizonyult jobbnak, a hétvégén jelentős különbség mutatkozott köztük és az első közös szezonjában versenyző Dozzi Leia és Valdez Michael között az utóbbiak javára.

Emilyék mellett páros műkorcsolyázóink is részt vettek a zágrábi Golden Spin versenyen, ahol kiválóan teljesítettek, így jó élményekkel feltöltekezve érkeztek Ostravába. Az első magyar bajnoki cím megszerzése természetesen Scsetyinyina Julija (Chtchetinina Ioulia) és Magyar Márk számára is fontos lépés, de konkurencia híján ezúttal nem nyomja akkora teher a vállukat.

Ez Csernoch Andrásról is elmondható, hiszen az eddigi két válogatón ő szerepelt a legjobban férfi műkorcsolyázóink közül, amely szakágban a címvédő Borovoj Alexander visszavonulása, valamint a korábbi kétszeres magyar bajnok, Maszljanko Alexander távolmaradása következtében másodmagával, Böröcz Mátéval képviseli a magyar színeket.

Felnőtt versenyzőink mellett junior jégtáncosaink is Ostravában küzdenek meg az országos bajnoki címért, amely számukra egy újabb állomás a junior-világbajnoki részvételhez vezető úton. Esetükben ugyancsak egyértelműnek mutatkoznak az erőviszonyok: habár a többszörös junior-világbajnoki induló Marton Villő és Szemko Danijil a hétvégi Mikulás Kupán elmaradt a várt eredménytől, minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét. Mellettük két újonc juniorkettősért, Kedves Katicáért és Saronov Fjodorér (Sharonov Fedor), valamint Csikós Petráért és Csikós Patrikért szoríthatunk.

Dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója hangsúlyozta: az, hogy melyik szakágban ki képviseli majd hazánkat a világversenyeken, nem csupán attól függ, ki nyeri a válogatókat.

„Mind az Európa-bajnokságra, mind a junior-világbajnokságra három válogatóversenyt írtunk ki, amelyekből mindenkinél a két legjobb eredmény összpontszámát vesszük figyelembe. Magam is izgatottan várom, hogyan teljesítenek versenyzőink a bajnokságon. Az edzéseket látva azt mondhatom, megfelelő felkészültséggel érkeztek ide – bízom benne, hogy mindenki a legjobb formáját mutatja majd.”       

A Négy Nemzet Bajnokság csütörtökön a hivatalos edzésekkel és egy remek hangulatú ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Korcsolyázóink ma 13:00-tól a rövidprogramot, illetve ritmustáncot, szombaton pedig a kűrt mutatják be – miközben utánpótlás-versenyzőink Pozsonyban zárják az évet.

Élő közvetítés

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Ludwig Welnicki 

 

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X