moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. december 17.

Teljes az Eb-csapat

Négy év után újra minden szakágban lesz magyar induló a januári Európa-bajnokságon: női egyéni műkorcsolyában Tóth Ivett, férfi egyéniben Csernoch András, párosban Scsetyinyina Julija és Magyar Márk, jégtáncban pedig Monaghan Emily és Fourati Ilias képviseli a magyar színeket Grazban.

Kiemelten fontos megmérettetéssel zárták 2019-et műkorcsolyázóink és jégtáncosaink: a hétvégi Négy Nemzet Bajnokság, amely Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia közösen megrendezett nemzeti bajnoksága, a magyar bajnoki címek mellett az Európa-bajnokságon való indulás tekintetében is döntő jelentőséggel bírt.

„Óriási eredmény, hogy a női mezőnyben a négy ország 18 versenyzője között 2., 3., 5. és 7. helyet hoztak el a lányaink, erre nagyon régóta vagy talán még soha nem is volt példa. Ráadásul ketten közülük először indultak a felnőttek között, úgy, hogy egyikük még nem is érte el a nemzetközi versenyeken előírt alsó korhatárt” – méltatta a nők hétvégi teljesítményét dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, aki a jégtáncosokkal és a férfiakkal ugyanakkor kevésbé volt elégedett.

„Jégtáncosaink a ritmustáncban és a kűrben is hibáztak, de ezt annak a számlájára írom, hogy igen szoros volt a verseny közöttük, és ezért nagyon izgultak. Máté a rövidprogramban megcsinálta ugyan az ugrásokat, de a forgásokban viszont ő is és Andris is rontottak. A technikai elemeken még sokat kell dolgozniuk, jóval többet várok tőlük. Párosunk viszont versenyről versenyre fejlődik, egyre jobb és jobb pontokat kap, aminek kifejezetten örülök.”

Az Európa-bajnokságra kiírt válogatási elvek alapján minden szakágban – a párost kivéve, hiszen ott egyetlen kettősünk van – az a versenyző képviselheti hazánkat a kontinensviadalon, aki az októberi Halloween Cupon, a novemberi Volvo Open Cupon és a most lezajlott Négy Nemzet Bajnokságon a legmagasabb összpontszámot érte el. Lévén, hogy ez épp a hétvégén megkoronázott magyar bajnokoknak sikerült, Eb-csapatunkat Tóth Ivett, Csernoch András, Scsetyinyina Julija (Chtchetinina Ioulia) és Magyar Márk, valamint Monaghan Emily és Fourati Ilias alkotja majd. A bajnokságtól betegség miatt távolmaradó Láng Júlia, illetve ezüstérmes jégtáncosaink, Dozzi Leia és Valdez Michael tartalékként lettek nevezve.

Amikor az elvárásokról kérdeztük, dr. Vardanjan Gurgen szokásához híven a hibátlan korcsolyázást emelte ki, ami a továbbjutás kiharcolása miatt a rövidprogramra nézve különösen fontos. „Erős mezőnyben kell helytállniuk, de ha a rövidprogramot a tudásuknak megfelelően, hibátlan ugrásokkal mutatják be, és kifejezően adják elő, mind esélyesek arra, hogy bejussanak a kűrfutók közé. Ha ez sikerül, természetesen a kűrben is azt várom el, hogy a maximumot hozzák ki magukból.”

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Ludwig Welnicki

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X