moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. március 3.

Stockholm, jövünk!

Négyből három szakágban lesz magyar versenyző a márciusi stockholmi műkorcsolya-világbajnokságon: a női mezőnyben Láng Júlia, a párosoknál Chthcetinina Ioulia és Magyar Márk, jégtáncban pedig Yanovskaya Anna és Lukács Ádám harcolhat a kvótaszerzésért.

Éppen egy éve robbant ki a világjárvány, amely sok más eseménnyel együtt a műkorcsolyázók és jégtáncosok március végi világbajnokságának megrendezését is lehetetlenné tette. Jó darabig az idei vb lebonyolítása is kérdéses volt, de a szervezők buborékot kialakítva, a biztonsági előírások maximális betartása mellett, így zárt kapuk mögött vállalták a szezon legfontosabb versenyének megrendezését. A stockholmi világbajnokság pedig nemcsak hogy az idény legfontosabb eseménye, hanem az Európa-bajnokság törlésének következtében egyetlen világversenye, ráadásul kvótaszerzési lehetőség a 2022-es olimpiára.

Versenyzőink három szakágban is harcolhatnak a kvótáért: míg a legutóbbi, 2019-es világbajnokságon a nőknél és a jégtáncosoknál voltunk érdekeltek, addig idén már a párosok mezőnyében is lesz magyar induló. Azt, hogy kik képviselhetik hazánkat a kvalifikációs vb-n, két válogatóverseny eredménye döntötte el.

„Mivel az Európa-bajnokságot nem rendezték meg, azt az elvet, hogy amelyik versenyzőnk az első tízben végez, automatikusan indulhat a világbajnokságon, nem alkalmazhattuk. Így a decemberi magyar bajnokság és a múlt heti hágai Challenge Cup eredménye döntött az indulók személyéről. Lévén, hogy egy párosunk van, a jégtáncosoknál pedig a két esélyes kettős közül csak Yanovskaya Anna és Lukács Ádám tudott részt venni az említett versenyeken, azok eredménye a lányoknál számított igazán” – összegezte a szövetség válogatási elveit dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója.

Yanovskaya Anna és Lukács Ádám. Fotó: Synchro Skating Moments

Az elmondottak fényében a MOKSZ szakmai vezetése az alábbiakban állapította meg a Stockholmba utazó csapatot: a női mezőnyben Láng Júlia (tartalék: Schermann Regina, Tóth Ivett), a párosoknál Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk, míg a jégtáncosoknál Yanovskaya Anna és Lukács Ádám (tartalék: Monaghan Emily és Fourati Ilias) indulhat az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A sportigazgató hozzátette: habár Csernoch András és Böröcz Máté is sokat dolgozott azért, és előbbi különösen közel volt ahhoz, hogy megszerezze a világbajnokságon való induláshoz szükséges minimumpontszámot, annak hiányában a férfimezőnynek nem lesz magyar résztvevője.

S hogy mit vár el az ágazat vezetője a csapattól?  

„Elsősorban azt, hogy tudásuk legjavát nyújtva a legjobb rövidprogramjukat mutassák be a szezonban, és ott olyan pontszámot szerezzenek, amellyel sikerül bejutniuk a kűrfutók közé. Kvótaszerzésről csak ezután beszélhetünk, és az igazat megvallva ez nagyon nehéz feladat lesz. Julcsinak ugyanis ez nemcsak hogy az első világbajnoksága, az első felnőtt világversenye egyben, Ádámék pedig két éve szerepeltek utoljára világversenyen, ami jégtáncban pláne hátrányt jelent. Ami Márkékat illeti, bízom abban, hogy már most, a vb-n kvalifikálni tudnak az olimpiára, de nem szeretnénk nagy terhet tenni rájuk – a legfontosabb az, hogy két jó produkciót mutassanak be a bíróknak, a szakembereknek és a szurkolóknak.

A csapat a tervek szerint március 20-án, szombaton utazik el Stockholmba, ahol a koronavírustesztet követő egynapos karantén után hétfőn és kedden már a hivatalos edzéseken vesznek részt, szerdától pedig kezdetét veszi a harc az olimpiai kvótákért.

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra  

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X