moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. december 14.

„Nincs szezon magyar bajnokság nélkül”

Hétvégén eldől a magyar bajnoki címek sorsa műkorcsolyában – a járványhelyzet miatt erre most a szokásoktól eltérően nem a visegrádi négyek közös eseményén, hanem a Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett magyar bajnokságon kerül sor.  

Sok szempontból rendhagyó év 2020 – ide tartozik az is, hogy a járványhelyzet miatt idén a magyar műkorcsolyázók és jégtáncosok nem vettek részt a lengyelországi Cieszynben hétvégén lezajlott Négy Nemzet Bajnokságon, amely hazánk, Csehország, Lengyelország és Szlovákia közösen megrendezett nemzeti bajnoksága. Helyette szövetségünk december 18–19-én a 2012-ig megszokott módon magyar bajnokságot szervez a sportolóknak a Gyakorló Jégcsarnokban.  

„A versenyzőket, edzőket, kollégákat összeszámolva 30-35 fővel kellett volna nekivágnunk a többórás útnak, amelyet még egy országon átkelve, busszal tudtunk volna megtenni, repülővel ugyanis nagyon nehéz megközelíteni Cieszynt – mondta el a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, dr. Vardanjan Gurgen. – Mivel a hónap elején, a Mikulás Kupa után olyan híreket kaptunk, hogy valószínűleg romlani fog a koronavírus-helyzet, úgy határoztunk, hogy ilyen nagy létszámú csapattal nem vállaljuk az utazást. Erről levélben tájékoztattuk a cseh, a lengyel és a szlovák szövetséget, és eredményes versenyzést kívántunk nekik, biztosítva őket arról, hogy csak idén maradunk távol a Négy Nemzet Bajnokságtól. Megértéssel fogadták a döntésünket, és ők is sok sikert kívántak a magyar bajnokság lebonyolításához.”

Lévén, hogy két külföldön készülő jégtánckettősünk nem tud hazautazni a bajnokságra, a junior jégtáncverseny pedig a rendhagyó helyzet miatt ebben a szezonban a februárban megrendezendő utánpótlás országos bajnokság programjában kap helyet, péntek–szombaton mindössze négy férfi és négy női műkorcsolyázónk, valamint egy párosunk lép jégre a Gyakorló Jégcsarnokban. „Kis létszámmal ugyan, de fontos, hogy megrendezzük a bajnokságot, hiszen a versenyzők teljes erőbedobással készültek rá az utóbbi hetekben, annál is inkább, mert ez lett volna a harmadik, utolsó válogatóverseny az Európa-bajnokságra. A tény, hogy az Eb-t a napokban törölték, nem befolyásolja a terveinket: így, vagy úgy, nincs szezon magyar bajnokság nélkül” – szögezte le a sportigazgató.

A verseny pénteken 18 órakor a rövidprogramokkal kezdődik, majd szombaton 17 órától a kűrökkel folytatódik. Az esemény zárt kapuk mögött zajlik majd, de a szokásos módon online követhető élő közvetítésünk segítségével.

Élő közvetítés és további információk

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Derencsényi István

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X