moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. január 5.

„Ha nincs verseny, elveszítjük a korcsolyázókat”

A koronavírus-járvány a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) első számú alelnökének mindennapjait is jelentősen átalakította – a folyamatosan úton lévő, hazánkba is évről évre ellátogató szaktekintély 2020 nyarán nem tudta tiszteletét tenni műkorcsolyázóink tesztversenyén, ám a decemberi magyar bajnokságon ismét körünkben és a technikai panelben üdvözölhettük. Budapesti útja ebben a szezonban mindössze a második utazása volt az egyetemi tanárként most online kurzusokat tartó Alekszandr Lakerniknek (Alexander Lakernik), akivel minden idők talán legszokatlanabb szezonjának kellős közepén beszélgettünk.

Mintha egy másik világban lett volna, hogy március elején felhőtlenül ünnepeltük a junior-világbajnokokat Tallinnban, emlékszem, csak a hazautazásnál szembesültünk azzal, itt valami nagy gond van. Aztán beütött a krach. Hogyan érintette az ISU-t a pandémiás időszak kezdete? Melyek voltak a legfontosabb intézkedések, amelyeket meg kellett hozni?

A szinkronkorcsolyázók junior-világbajnokságát még meg tudtuk rendezni Nottinghamben március közepén, de ott már nagyon éreztette a hatását a járványhelyzet, illetve az amiatt kialakult utazási nehézségek: több csapat visszalépett, de olyan is volt, amely ideutazott Amerikából, majd a rövidprogram napján hazarendelték, a spanyolokat pedig a kűr előtt hívták haza. Ilyen körülmények között a felnőtt világbajnokságokat törölnünk kellett, és mivel nem javult a nemzetközi helyzet, a 2020–21-es szezon versenyeinek többségére is ez volt jellemző. Töröltük a junior grand prix sorozatot, a hat szenior grand prix-ból pedig csak négyet rendeztünk meg, merőben más szabályok szerint: csak az adott ország, illetve régió versenyzői, valamint az ott készülő korcsolyázók vehettek részt a világkupákon, amelyek így most nem számítottak ranglistapontszerző versenyeknek.

Pontszerzésre az igazságosság jegyében a szenior challenger versenysorozat keretében sem volt lehetőség, amelynek tíz állomásából mindössze kettő valósult meg – köztük a Budapest Trophy, amely hazánk történetének első challenger eseménye volt. Hogyan értékeli ezt a versenyt? Van rá esély, hogy állandó része legyen a sorozatnak?

Valóban, az utazási korlátozások miatt a challenger versenyek jó részét is töröltük, illetve elhalasztottuk. Az ISU májusban létrehozott munkacsoportjával, amelynek vezetőjévé neveztek ki, folyamatosan monitoroztuk a pandémiás helyzet alakulását, hogy a lehető legtöbb információ birtokában körültekintően dönthessünk arról, lebonyolíthatók-e a szezon első felének versenyei a tervek szerint, számolva a lehetséges törlések pénzügyi következményeivel. Igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni az adott helyzetből, segíteni a szövetségeket, hogy ahol esély van rá, megrendezhessék a versenyeket, és a németországi Nebelhorn Trophyt, valamint a Budapest Trophyt sikerült megmenteni. Nagyon fontos és üdvözlendő, hogy a magyar szövetség ezekben az időkben is vállalta és ilyen példásan megrendezte az eseményt. A sorozatnak ugyebár négy verseny a magva, a többi állomás változó, azokról az ISU évről évre, az előírásoknak megfelelően dönt, de a kezdet mindenképp biztató.

Az Európa-bajnokságot és a junior-világbajnokságot viszont sajnos nem sikerült megmenteni. Nem jelentett volna megoldást ezek zárt kapuk mögötti, illetve más helyszínen való megrendezése?

A junior-világbajnokságra, amely eredetileg Kínában, Harbinban lett volna, nem volt más jelentkező. Valójában ebben az esetben a legfőbb problémát az utazás és a vízum jelenti, hiszen a junior-világbajnokság versenyzőinek jó része még gyerek, így nem utazhat egyedül, a követségek pedig zárva vannak, és nagyon nehéz megszerezni a vízumot. Az Európa-bajnoksággal más a helyzet: november végén érkezett a hír, hogy a zágrábi csarnokot, amely otthont adott volna a kontinensviadalnak, járványkórházzá alakítják, így akkor már sejthető volt, nincs sok esély arra, hogy ott rendezzék meg a versenyt. Az előkészületek ütemezésének bizonytalansága miatt a halasztás nem volt opció, de a tervezett időpontban más helyszínen megrendezni is hihetetlenül nehéz lett volna, hiszen egy hónap volt hátra, ez idő alatt kellett volna a jégtől kezdve a hotelfoglalásokon át a programig mindent megszervezni. Ezért határoztunk a törlés mellett.

Az említett két verseny mellett a december 10-i határozatban a szinkronkorcsolyázók március közepi junior-világbajnoksága is szerepel – nekik ráadásul ebben a szezonban még egyáltalán nem volt nemzetközi versenyük. Miért volt szükség arra, hogy ilyen korán töröljék a junior-vb-t? Hogy látja, csapatsportként milyenek a szinkronkorcsolya esélyei az idény további részére nézve?

Nagyon jól mondja, mivel esetükben csapatsportról van szó, a járványhelyzet miatt a szinkronkorcsolyázóknak még sokkal nehezebb. Mindemellett az ISU a teljes képet nézi, és ennek jelentős eleme az, ami Franciaországban történt az utóbbi időben. [A szinkronkorcsolya-juniorvilágbajnokság helyszíne Lyon lett volna. – a szerk.] Nehéz a helyzet az országban, ráadásul számos változás történt a francia szövetségben, és sok bizonytalanság volt a verseny megrendezése kapcsán, ezért is döntöttünk a törlés mellett. Egy korai döntésnek persze pozitívumai és negatívumai is vannak, de azt gondolom, célravezetőbb jó előre tudatni a sportolókkal is, hogy készüljenek, megrendeznek-e egy adott versenyt, vagy sem. A szenior szinkronkorcsolyázók áprilisra tervezett világbajnoksága továbbra is áll – ahogy az Eb-nek, annak is Zágráb adna otthont. Bízunk abban, hogy azt már megrendezhetik.

Ugyanígy a szenior műkorcsolyázók és jégtáncosok világbajnoksága is szerepel még a versenynaptárban, amely Stockholmban zajlana március végén. Készül B tervvel az ISU arra az esetre, ha a járványhelyzet nem tenné lehetővé a két világverseny biztonságos lebonyolítását?

Mit nevezünk B tervnek? Azt, hogy más helyszínt keresünk a versenyeknek? Véleményem szerint rengeteg nehézséggel járna bármelyiket is Európán kívülre vinni. Ha pedig Európát nézzük, lehet, hogy most azt mondjuk, egyik vagy másik ország jobb helyzetben van, és érdemesebb lenne ott megrendezni a versenyt, de fordulhat a kocka. Svédországban például sokáig jónak tűnt a helyzet, soha nem is zárták le az országot, de ahogy mostanság olvastam, már náluk is megugrottak az esetszámok. Ez nem egy-egy ország, hanem a világ problémája. A legfontosabb kérdés: utazhatsz-e? Európán belül valamivel könnyebb, de mi lesz azokkal, akik csak repülővel juthatnak ide? Beutazhatnak-e majd az amerikaiak, a kanadaiak, a japánok vagy a kínaiak? Hogy tudnánk ezt megmondani most?       

Oroszországban az Orosz Kupa állomásait és a grand prix versenyt is meg tudták rendezni, és a küszöbön álló nemzeti bajnokságukra is gőzerővel készülnek – azt mondhatjuk, a hazai versenyek számát tekintve nem történt változás. Milyen téren érezték meg leginkább a szövetség, a versenyzők és a korcsolyarajongók a járványhelyzetet?

Nagyon előremutató, hogy a szövetség jelen helyzetben is mindegyik versenyt meg tudta rendezni – tette ezt természetesen az orosz kormány, valamint az ISU előírásait betartva. Egyes helyszíneken beengedhettük a nézőket a csarnokba, másokon már csak limitált számban, így volt ez a grand prix versenyen, és így lesz a nemzeti bajnokságon is. De voltak olyan események is, amelyeket zárt kapuk mögött kellett megrendeznünk. Például a grand prix még közönség előtt zajlott a moszkvai Megasport arénában, majd ugyanott egy héttel később az Orosz Kupa utolsó állomására már nézők nélkül került sor. Akárhogy is, fontos, hogy versenylehetőséget biztosítsunk a sportolóknak. Ezekben az időkben pedig, amikor leginkább országon belül vagy a szomszédos országig lehet utazni, óriási a szövetségek szerepe abban, hogy több nemzeti versenyt rendezzenek. Ha nincs verseny, elveszítjük a korcsolyázókat.

A Nemzetközi Sportbíróság úgy határozott, Oroszország két évig nem rendezhet világversenyeket, és korcsolyázói nem indulhatnak orosz színekben az olimpián. Hogyan befolyásolja ez az ISU-t, miként értékeli ön ezt a döntést?

Épp most publikálták a határozatot, így nehéz most még erről beszélni, sok olyan információ van, amelyet pontosítani kell. Szerencsére a műkorcsolyában ritka a doppingvétség. A személyes véleményemet tudom megosztani önnel: igazságtalannak tartom a döntést.

Hogyan változtak meg az ön mindennapjai a járványhelyzet miatt?

Az ISU alelnökeként mindig is nagyon sokat utaztam, átlagosan havonta kétszer jártam külföldön. Idén március óta ez a második külföldi utam: novemberben voltam Kínában az ISU olimpiai delegációjának tagjaként, és most eljöttem ide, Budapestre. Ez meglehetősen nagy változás. Egyetemi tanárként pedig az oktatásban bekövetkező változásokat is megtapasztalom: minden órámat online, Zoomon keresztül kell tartanom. Őszintén szólva nem rajongok ezért, mert nehéz úgy beszélni a diákokhoz, hogy nem látod őket magad előtt, nem egy térben vagytok. Sokkal jobban szeretem a személyes kontaktot, de most ehhez a helyzethez kell alkalmazkodni. Remélem, hogy hamarosan helyreáll az életünk, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez százszázalékosan megvalósulhat. Mindenesetre bízom abban, hogy legalább újra többet utazhatunk, és normálisan dolgozhatunk.

(Az interjú 2020. december 18-án, a magyar bajnokság előtt készült.)

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka

Li-ning Seat Törley Artificer
X