moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. április 16.

„Csak olyan helyre megyek, ahol jégpálya van”

Ha valaki megkérdezi tőle, hová szeret utazni, rögtön rávágja: csak olyan helyre, ahol jégpálya van. Mondja ezt úgy, hogy versenysportolói pályafutását, illetve a jégrevükben töltött éveket már maga mögött hagyta, és visszavonulása után nem is edzőként csinált karriert. Világklasszis jégtáncosunk, Sallay András mégis ott van a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) valamennyi műkorcsolya-világversenyén, és mint az események igazgatója oroszlánrészt vállal abban, hogy minden flottul menjen. Hogy mit is takar ez pontosan? Erről is beszélgettünk vele a stockholmi világbajnokságon.

Mióta foglalkozik rendezvények koordinálásával?

Az 1984-es Európa-bajnokság tesztje volt az első esemény, amelyet levezényeltem egy évvel korábban Budapesten. Aztán sorra jöttek a rendezvények, és nem csak a műkorcsolya területén: egyszer például Davosban a Világgazdasági Fórumra kellett készítenem egy 53 perces műsort. De 1989-ben a Szovjetunió legelső profi sportrendezvényét is én koordináltam, amely az első, aztán évről évre megrendezett Challenge of Champions elnevezésű műkorcsolyaverseny volt, illetve Anglia ilyen jellegű rendezvényeiben is szerepet játszottam. A műkorcsolya fellegvárának számító Japánban is rengeteg eseményt, köztük számos jégshow-t csináltam már – egy szó, mint száz, bejártam a világot a munkám kapcsán. Most már idestova húsz éve dolgozom kizárólagosan egy óriási amerikai világcégnek, a szórakoztatás, sport és divat területén élen járó IMG-nek, ahol a műkorcsolyától a teniszen át a golfig sokféle területtel foglalkozom.

De korábbi jégtáncosként a műkorcsolyaversenyeknek különleges helyük van a szívében. Mi a feladata az ISU világversenyeinek igazgatójaként?

Az ISU szerződése az IMG-vel arról szól, hogy mi a gazdasági hátterét teremtsük meg a versenyeknek. Rendkívül szerteágazó a munkám, és igen nagy felelősséggel jár. Tulajdonképpen már csak a jégre nem megyek fel, hogy kűrt fussak, egyébként szinte mindenért én felelek. Hozzám tartozik az összes nyomdai anyag jóváhagyása, a reklámok terveztetése és elfogadása, a szponzori eladások, a szponzorokkal való kapcsolattartás és elszámolás, elégedettségük felmérése, ahogy a VIP-vendégek, köztük akár Edward herceg kiszolgálása is. Ugyanis az eseményeken mi üzemeltetjük a VIP lounge-ot [társalgó és bár], ahol például Japánban egy este 350-en is megfordultak. Az ültetésüktől kezdve az etetésükön és itatásukon át a szórakoztatásukig az ő kényelmükről való gondoskodás is rengeteg energiát és odafigyelést kíván a nagy létszámú személyzettől, amelyet szintén én koordinálok. De nyakig benne vagyok a televíziózás bizonyos részeiben, főleg az archiválásban, sőt, például a fényeket is nekem kell jóváhagyni.

Ezek tényleg nagyon sokrétű feladatok. Azt mondhatjuk tehát, hogy afféle karmesterként vezényli a munkafolyamatokat?

Tulajdonképpen igen, nevezhetünk karmesternek, de sok tekintetben az effektív gyártásba is bekapcsolódom. A fényekkel kapcsolatban, bár a teljes menetét nem én találom ki, hogy legyen, de rendszeresen ötletelek a felelősökkel, tanácsokat adok nekik. Vagy ott vannak a referenciavideók, amelyeket úgy készítünk el, hogy ülök a vágó mellett, akivel akkor és ott találjuk ki, hol legyenek a vágások. Ugyanígy a reklámok esetében, amelyeken egy külsős munkatárssal dolgozunk – mivel én betéve tudom a vonatkozó szabályokat, amikor megkapjuk a nyersanyagot, bevesszük magunkat a stúdióba egy-két napra, és összerakjuk. Nagyon élvezem ezt. Az egyes események után pedig, amikor már rendelkezésre állnak a televíziós nézettségi adatok, jöhet a reklámértékek számítása és a kimutatások elkészítése. Habár a televíziós felméréseket egy külsős csapat végzi, amikor megkapom az eredményeket, még sok mindennek utána kell menni. Ilyenkor pedig rengeteget számít, hogy korábbról, amikor még nem a korcsolya kapcsán televíziózással foglalkoztam, világszerte minden tévétársasággal igen jó kapcsolatot építettem ki.

Hányan dolgoznak önnel az egyes területeken?

Őszintén szólva én a „minél kevesebb, annál jobb” elvet vallom. A palánkra kerülő szponzori táblákat például már úgy 35 éve ugyanaz a kanadai cég gyártja. Komoly szaktudást igényel, hogy ezek a táblák a nedves, hideg környezetben a helyükön maradjanak, de az esemény után viszonylag gyorsan el is lehessen távolítani őket. Ez a kanadai cég minden eseményre küld két kollégát, hogy felügyeljék a táblák megfelelő elhelyezését. Ahogy említettem, a reklámok, valamint a televíziós felmérések elkészítésében külsős munkatársak segítenek, és persze ott van még a VIP lounge személyzete, valamint az adott esemény helyi szervezőbizottsága is. Asszisztensemként a budapesti irodából több mint húsz éve segíti a munkámat Kovács Eszter, illetve az eseményekre velem tartanak a lányaim, Nóra és Laura. A főnököm New Yorkban irányítja a folyamatokat, míg több kolléga Tokióban, egy külsős munkatárs pedig Párizsban gőzerővel dolgozik a szponzori eladásokon, hogy így tele legyen a palánk logókkal, mint ahogy most is látja.

Kikkel is van tele? Mely cégek tartoznak az ISU szponzorai közé?

Az ISU-nak jelenleg kilenc szponzora van: az Acom japán hitelintézet, a szintén japán Canon, amely elsősorban fényképezőgépek és nyomtatók gyártására és forgalmazására specializálódott, a Citizen japán óramárka, a Guinot és a Mary Cohr francia kozmetikai márkák, a Kagocel (Кагоцел) orosz gyógyszercég, a Kinoshita, amely mozik üzemeltetésével és filmek forgalmazásával, de ugyanakkor építészettel, enteriőrökkel is foglalkozó japán cég, a Kosé japán kozmetikai márka, valamint az ugyancsak japán Maruhan, amely a kaszinóktól kissé eltérő szerencsejáték-termeket üzemeltet. A palánk egy oldalára 14 tábla fér, így összesen 28-at tudunk eladni. Ebből a Citizen, a Kosé és a Kinoshita négyet-négyet, a Guinot és a Mary Cohr hármat-hármat tart fenn, míg a többi szponzor és az adott esemény logója két táblán látható.

Mely szponzorok kapják a jobb helyeket? Egyáltalán mi számít jó helynek a közvetítés szempontjából?

Sok más céggel ellentétben nálunk nincs aranyszponzor vagy főszponzor, az elhelyezést tekintve valamennyit egységesen kezeljük. Ennek az az oka, hogy minden rendezvény esetében más a tévétársaság, tehát nem ismerjük előre a közvetítés koreográfiáját. Így hogyan is tudnám garantálni, hogy bizonyos táblák többször tűnnek majd fel az adás során. Mivel a sarokban sokat ugranak, az jó helynek számít, de a pálya közepe is a meghajlás miatt. Az ajtóra természetesen senki nem akar kerülni, hiszen azt folyton nyitják-csukják, és ebből volt is már bonyodalom: a Nikont például annak idején azért vesztettük el, mert egyszer az ajtóra került a logójuk.

A legtöbb szponzor viszont, ahogy visszagondolok az elmúlt évekre, állandó.

Ez így igaz, a Citizen például már 35 éve van velünk, de a francia márkák is igen régóta. És az sem véletlen, hogy a kilenc cégből hat japán, hiszen náluk óriási népszerűségnek örvend a sportág, ha műkorcsolyaverseny van, tulajdonképpen mindenki azt nézi a Fuji TV-n. Az egyik évben például Tokióban egy grand prix döntő vagy világbajnokság, amelyen Mao Aszada szerepelt, valami hihetetlen, 50 százalék fölötti nézettséget produkált, ami teljesen egyedülálló. Ha pedig ez a közvetítés jó néhány óra összadásidőt jelent főműsoridőben, ilyen nézettségi adatok mellett elképzelni sem lehetne ideálisabb platformot egy márka népszerűsítésére.

Melyik volt a legemlékezetesebb világverseny, amelyet levezényelt?

Egyértelműen a 2011-es világbajnokság. Március 11-én, pénteken, a földrengés és cunami napján már Tokióban voltam. Éppen indultam a csarnokba, hogy egy utolsó vizitet tartsak, mielőtt hétfőn elkezdünk bepakolni, majd 14:53-kor megmozdult a föld. Én korábban laktam Tokióban, így pontosan tudtam, milyen mondjuk, egy 4-es erősségű földrengés, na de ez 9-es volt! Miután elmúlt a földrengés, délután öt óra körül kimentünk a stadionba, ahogy terveztük, és megállapítottuk, hogy az épületnek semmi baja nincs. A kulturális miniszter pedig külön kérte az ISU-t, hogy mindenképp rendezze meg az eseményt, mert az emberek lelkének ez most jót tenne. Igen ám, de szombaton felrobbant Fukusima. Az ISU elhalasztotta a vb-t, majd jött Putyin bejelentése, miszerint Oroszország kész megrendezni a világbajnokságot. Na, erre azt mondtam: semelyik másik ország nem lenne képes arra, hogy három hét múlva vb-t rendezzen. Amint az ISU megerősítette, hogy április végén Moszkvában megtartják a versenyt, a tonnányi különféle legyártott anyagot, hirdetést elindítottam Tokióból Moszkvába. Sosem felejtem el, hogy amikor oda utaztam az első tárgyalásra, három óra alatt mindenben megállapodtunk. Kézfogással, merthogy nem volt idő mindent leírni meg szerződni, csak bólintani és kezet fogni. Így hát bólintottunk és kezet fogtunk, és minden úgy is történt, ahogy ott és akkor elhangzott.

Hogyan kell elképzelnünk az együttműködésüket egy adott verseny, például az idei világbajnokság helyi szervezőgárdájával? Mi az, amit önök szabnak meg nekik, és mi az, amiben ők dönthetnek?

Egy 17 oldalas szerződés tartalmazza a jogokat és kötelezettségeket, de az én feladatom, hogy elővezessem ezeket a helyi szervezőknek, majd ellenőrizzem a teljesítésüket. Például a logósor szponzorok által jóváhagyott grafikájához, amelyet én fogadtatok el, majd küldök el a helyi csapatnak, nem szabad hozzányúlni. Konkrét szabályok vonatkoznak a programfüzetre is, arra, hogy a szponzorok hirdetései hogyan jelenjenek meg benne. Ugyanakkor sok elem kitalálása és megalkotása a helyi szervezőbizottság hatáskörébe tartozik, de természetesen mindent egyeztetniük kell az ISU-val és velünk. Ide tartozik például az esemény logója, a lihegő dizájnja, illetve a különféle díszítőelemek is. Így az, hogy a lihegő jégkockákból álljon, a helyi csapat ötlete nyomán született meg, ahogy az olyan elemek is, mint a „jégből” faragott fák és a nagybetűkből kirakott Stockholm-felirat. De ilyen volt a nézőtér elfedésére szolgáló hatalmas, logózott drapéria is, amelyen az eredeti elképzelés szerint egy színes Stockholm-látkép lett volna látható. Azt azonban ahogy elküldték nekem, el is vetettem, mert mellette nem érvényesültek volna a reklámok. Helyette egyszínű, sötét hátteret javasoltam, hogy ne olvadjon egybe a fehér jéggel, Stockholm látképe pedig végül a lihegőbe került.

Hogyan befolyásolta a verseny szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos teendőiket a koronavírus-járvány?

Az első lényeges különbség még tavaly áprilisban jelentkezett, hiszen a pandémia miatt a szokásos helyszínbejárás virtuális formában zajlott. Ezen az ISU, a televízió, a szervezőbizottság, valamint a stadion csapatának egy képviselője is részt vett. Utána a szervezőbizottsággal mi hetente tartottunk egy Zoom-meetinget, ami nagyon hatékony volt – jóval hatékonyabb, mint a milliónyi e-mail. Korábban volt olyan, hogy egy témában 27 e-mailt kaptam. Én mindet becsülettel elolvasom, de ha lehet egyszerűsíteni, miért ne tegyük meg? Így függetlenül attól, hogy megszűnik-e a járványhelyzet, ezt a heti Zoom-meetinget rendszeresíteni fogjuk, ahogy sok mást is alkalmazunk majd a jövőben, amit ebből a kényszer szülte helyzetből tanultunk. Ami nekem nagyon hiányzott, az a közönség és a szponzorok. A VIP lounge üzemeltetése, az oda érkező akár több száz vendéggel való foglalkozás nagyon jelentős részét teszi ki a munkánknak. Így most tulajdonképpen a csapatunk befejezte a munkát azzal, ami a tévéközvetítésben látható, úgyhogy mióta a korcsolyázók elkezdték az edzéseket, én itt ülök és malmozok – meg szívesen beszélgetek az ismerősökkel. (nevet)

Ha elvonatkoztatunk ettől a világbajnokságtól, milyen változásokat hozott az ön életében ez a helyzet?

Mivel 1967 óta állandóan utazom, nagyon vártam már, hogy mehessek valahova. Az utolsó repülőutam tulajdonképpen tavaly március 11-én volt, amikor is elutaztam Montrealba, a világbajnokság helyszínére. Délután egy óra körül megérkeztem, majd az ISU négy órakor bejelentette, hogy elhalasztja az eseményt. Este vacsoráztunk még egy jót, másnap volt egy búcsúösszejövetel, felültem a repülőre, és hazajöttem. 54 óra alatt megjártam a Zebegény–Montreal–Zebegény távolságot. Aztán a szezont ugyan elindítottuk az online meetingekkel meg helyszínbejárásokkal, meg is volt a megállapodásunk az ISU-val az összes eseményre, de hát aztán sorra törölték a versenyeket. Így tavaly márciustól egészen mostanáig annyi volt az utazás, hogy halottak napján leugrottam Kisújszállásra egy napra, meg aztán egyszer Székesfehérvárra egy napra. Ez rettentő szokatlan volt nekem, aki normál körülmények között egy évben nyolc és fél hónapot úton vagyok. Ugyanakkor most otthon olyan dolgokhoz is hozzá tudtam fogni, amikre az utóbbi 15-20 évben nem jutott időm. Természetesen mindannyiónkat nagyon izgatott ez a helyzet, mert a cégünk hatalmas nehézségekbe ütközött az események hiánya miatt. Nemcsak műkorcsolyaversenyek nem voltak, nem volt semmi. A televíziós divíziónk húzta ki a pácból a vállalatunkat, elővettük az archívumot, és reménykedtünk abban, hogy javul a helyzet. Nagyon örülök, hogy a korcsolyázók kitartottak az elmúlt egy évben, fel tudtak készülni a világbajnokságra, és eljutottunk idáig.   

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

Li-ning Seat
X