moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. április 13.

Négyfordulatos toeloop és tripla lutz – Jégmadár Kupa

Az egyéni sikerek versenye volt a székesfehérvári Jégmadár Kupa: Böröcz Máté most először négyfordulatos toelooppal készült, míg az élete kűrjét futó Ekker Léna hibátlanul bemutatott tripla lutzával 12 évesen az összes tripla ugrást kipipálhatja.

Tavaly a koronavírus közbeszólt, és nem rendezhették meg a húsvét környékén évről évre nagyon várt Jégmadár Kupát Székesfehérváron. Idén azonban, bár zárt kapuk mögött, sor kerülhetett a viadalra – immár hatodik alkalommal, 19 egyesület 140 (a rekreációs korcsolyázókkal együtt közel 200) versenyzőjének részvételével.

A két hete Jászberényben kategóriájuk egyetlen indulóiként versenyző Schermann Regina (Jégkorszak SE [JKOR]) és Böröcz Máté (JKOR) ezúttal kapott egy-egy ellenfelet – előbbi Szigeti Bernadett-tel (Pavuk SE [PSE]), utóbbi Csernoch Andrással (Sebestyén Korcsolya SE [SKSE]) mérhette össze tudását.

Szenior férfiak dobogó: 1. Csernoch András, 2. Böröcz Máté

Habár a rövidprogram után elenyésző volt a különbség a két fiú között, Csernoch Andrásnak a kűrben sikerült bebiztosítania első helyét. Párharcukat azonban külön izgalmassá tette, hogy Máté nemcsak a tőle már megszokott tripla axellel, hanem most először négyfordulatos toelooppal is készült, amelyet mindkét programjában be is mutatott. A kísérletek ugyan még eséssel végződtek, de a technikai panel megítélése szerint csak kevesebb mint egy negyed fordulat hiányzott az ugrásból, így annak technikai alappontszámát nem csökkentették.

Még szorosabb volt a verseny az első nap műkorcsolyázónőink között, de Andráshoz hasonlóan Bernadett is megőrizte a rövidprogramban megszerzett vezetést – ezzel pedig a februári junior országos bajnokság után másodszor, már a felnőttek között is meg tudta előzni kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes versenytársát, immár rajt-cél győzelmet aratva.

Szenior nők dobogó: 1. Szigeti Bernadett, 2. Schermann Regina

A juniorkorosztályban, ahol a jászberényi versenyhez hasonlóan ismét csak a lányok mérették meg magukat, az SKSE kettős győzelmet ünnepelhetett. Ugyanis a rövidprogramban komolyat hibázó és csak a harmadik helyen álló Krizsanovszki Lili másnap messze a legerősebb kűrt bemutatva magabiztosan nyerte meg a versenyt, míg az ezüstérmet az első nap után vezető edzéstársa, Zsembery Katinka szerezte meg, akit a bírók a komponenspontokban mindkét nap a legjobbnak találtak. A bronzérem Szabó Cintiáé (JKOR) lett, aki a rövidprogramban egyedüliként, most először kísérelt meg tripla-tripla ugráskombinációt, a kűrben pedig tripla-tripla ugrássort.     

Junior női dobogó: 1. Krizsanovszki Lili, 2. Zsembery Katinka, 3. Szabó Cintia

Az advanced novice (10–15 éves) lányoknál az SKSE tehetsége, Ekker Léna, aki Jászberényben nem a legjobb formáját hozta, most ismét tündökölt: szinte tökéletes rövidprogramot futott, csak a tripla flipjébe kötött bele a technikai panel, kűrjében pedig öt tripla ugrás és két dupla axel szerepelt – első elemként a legnehezebbnek számító tripla lutz, amelyet most először sikerült hibátlanul kiviteleznie. Így már a rövidprogramban közel 15 pontot vert a mezőnyre, amit a kűrben még közel 25 ponttal fejelt meg, és összetettben 40 pontos fölénnyel nyert. A dobogó második és harmadik fokán is ugyanazokat köszönthettük, akiket a jászberényi Tavasz Kupán: az ezüstérmet Virányi Laura (JKOR), míg a bronzérmet Csombok Zsüliett (Jégcsillag SE [JCS]) nyakába akasztották.

Advanced novice lányok dobogó: 1. Ekker Léna, 2. Virányi Laura, 3. Csombok Zsüliett

A fiúknál ismét egy versenyzőnek drukkolhattunk: míg két hete Hortobágyi Dominik, addig most a kategória idei országos bajnoka, Vlasenko Aleksei (JKOR) képviselte a korosztály fiúversenyzőit, aki a rövidprogramban megjavította egyéni legjobbját, kűrjében pedig most először már a tripla flippel is megpróbálkozott. Szintén új egyéni csúccsal diadalmaskodtak az intermediate novice (10–15 éves) kategória bajnokai – a fiúknál Csaba Máté győzelmére (Hoffmann Korcsolya Akadémia [HKA]), lévén, hogy az országos bajnokság kivételével minden versenyét megnyerte a szezonban, lehetett számítani, a lányoknál viszont Jánosi Katalin (Jégcsillag SE [JCS]) úgy gyűjtötte be az aranyérmet, hogy most mutatkozott be ebben a korosztályban.

Edzéstársa, a basic novice-ok (10–13 éves) közt versenyző Dózsa Benedek (JCS) is túlszárnyalta eddigi egyéni legjobbját, és az Óbuda Skating Cup után másodszor, most már jelentős különbséggel legyőzte a rendre elsőként végző, országos bajnok Rác Kolost (Vasas SC [VAS]). De a Jégcsillag SE a cubs (9 éves) korosztályban is bezsebelte az aranyérmet: Hoffmann Ábel ismét magabiztos fölénnyel állhatott a dobogó tetejére.

Basic novice fiúk dobogó: 1. Dózsa Benedek, 2. Rác Kolos, 3. Kovács Deli Bende

Ezt elmondhatja magáról a basic novice lányok mindhárom korcsoportjának győztese is – de kiváltképpen a rendező klub versenyzője, Hartdégen Lili (Székesfehérvári Jégmadár Műkorcsolya Egyesület [JMAD]), aki most először tette be programjába és rögtön hibátlanul be is mutatta a dupla axelt, és a II. korcsoportban (11–12 éves) közel tíz pontot vert a mezőnyre. Az I. (10–11 éves) és a III. korcsoportban (12–13 éves) diadalmaskodó Zhang Boglárka (SKSE) és Czakó Luca (JMAD) ugyancsak megpróbálkozott a kategória követelményeinek fényében legnehezebb ugrásnak számító dupla axellel, de az övéket még hiányosnak ítélte, illetve visszaminősítette a technikai panel.  

 

Nem született meglepetés a kisebbeknél sem: az SKSE-t képviselő Veszely Gyula Balázs (mini chicks [6 éves]), Széplaki Katinka (mini chicks), Kind Igor (mini cubs [8 éves]), Belenikina Maria (mini cubs) és Incze Brigitta Éva (cubs) ismét korosztálya legjobbja lett – igaz, utóbbit megszorította, és a technikai pontszámban meg is előzte a mezőnyben egyedüliként dupla axelt is bemutató Hiezl Emma (VAS). A Jégkorszak SE chicks (7 éves) országos bajnoka, Vidrai-Soltész Zoé szintén meggyőző különbséggel utasította maga mögé a mezőnyt.

Az aranyérmek felét begyűjtötték, azaz a 18 kategóriából kilencet megnyertek az SKSE versenyzői, akik további két ezüst- és két bronzérmet is szereztek. Őket ezúttal a JCS követi három arany- és egy bronzéremmel, megelőzve a korábbi viadalok során az éremtáblán rendszerint másodikként végző JKOR-t, amely Székesfehérváron két arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet zsebelt be.

Mini cubs lányok

A jászberényi viadalhoz hasonlóan két aranyérmével ismét a JMAD lett a legeredményesebb vidéki egyesület, amely ezúttal házigazdaként örülhetett ennek a sikernek. A PSE egy arany- és két bronz-, míg a HKA egy aranyéremmel csatlakozhatott a bajnokokat avatók táborához.  

A VAS három ezüst- és egy bronz-, a DVTK és az Újpesti Torna Egylet (UTE) egyaránt két ezüst-, a Debreceni Sportcentrum (DSC) egy ezüst- és egy bronz-, míg a Bea Ice Dance Team Egyesület (BID), a Győri ETO (ETO) és a Steps On Ice SE (SOI) egy-egy ezüstéremmel térhetett haza. A Jégkarc Egyesület (JKAR) és a Jégördög Egyesület (JORD) két-két bronzéremmel, a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub (MJV) egy bronzéremmel zárta a viadalt.

Műkorcsolyázóinkra jövő hétvégén még vár egy viadal: versenyzőink ebben a szezonban utoljára Miskolcon, a 15. DVTK Avas Kupán találkoznak.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X