moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. június 16.

Bajnokaink – Vajda László

Szertelen, mozgékony gyermek volt, akinek nem sok kedve volt korán kelni, hogy a sziszifuszi iskolázást gyakorolja, ellenben az ugrások és a bravúros mutatványok egy életre a jéghez láncolták. Az 1974-es Európa-bajnokságon rekordot állított fel azzal, hogy első európai műkorcsolyázóként mutatta be a tripla lutzot versenyen, de tíz magyar bajnoki címe is egyedülálló eredménynek számít. Habár négy világ- és nyolc Európa-bajnokságon vehetett részt, olimpiából hosszú pályafutása során csak egy jutott neki – ott viszont a magyar csapat zászlóvivőjeként lehetett jelen, a versenyt azonban betegség miatt nem sikerült befejeznie.

Visszavonulása után 16 évig a Holiday on Ice jégrevü tagjaként kápráztatta el a közönséget. A társulattal bejárta a világot – többek között gyermekkori álmainak helyszínére, Brazíliába is eljutott, ahol a szerelem is rátalált.

Bajnokaink interjúsorozatunk 27. epizódjában a bő egy éve hazaköltöző Vajda Lászlóval beszélgettünk, akit az ugrókötelezésben világbajnok lánya tavaly unokával ajándékozott meg.    

Interjúsorozatunk epizódjai YouTube-csatornánkon is visszanézhetők.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X