moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 8.

Egy lépés az Eb – Volvo Open Cup

Egyéni legjobbját megdöntve az 5. helyen zárt, ezzel újabb világranglistapontokat szerzett a Monaghan Emily–Fourati Ilias-jégtánckettősünk a rigai Volvo Open Cupon. Így a szövetség által kijelölt három válogatóversenyből kettő már zsebben, és jó eséllyel ők képviselhetik hazánkat a januári Európa-bajnokságon.

Ők voltak a jobbak az augusztusi tesztversenyen, majd október közepén az újonc Dozzi Leia és Valdez Michael egy hajszállal ugyan, de megelőzte őket Finnországban. Ám Monaghan Emily és Fourati Ilias nem hagyta sokáig bizonytalanságban a közönséget az erősorrendet illetően: egy héttel később a budapesti Halloween Cupon, amely az első válogatóverseny volt az Eb-re, honfitársaik előtt bronzérmet és ezzel világranglistapontokat szereztek (nemzetközi versenyen az első öt helyezés ér ranglistapontot). Akárcsak tegnap Rigában, ahol korábbi egyéni legjobbjukat megjavítva az 5. helyen zártak, és már közel húsz ponttal bizonyultak jobbnak Leiáéknál.

„Rengeteget dolgoztunk a Halloween Cup óta, nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a pontokon is látszott – kezdte Emily és Ilias, akiknek ritmustáncában a szemfüles néző nem csak a pontokat illetően vehetett észre változást. – A tavalyi szezonban szép kiviteli pontokat kaptunk arra az emelésünkre, amelyet akkor használtunk, ezért úgy döntöttünk, visszavesszük. Mivel az a zene végéhez jobban passzol, utolsó elemnek tettük be, így már a kötelező tánccal kezdjük a programot” – magyarázták.

A kötelező táncon elmondásuk szerint még sokat kell javítaniuk, a fő cél, hogy két-három kulcslépést stabilan megadjon a technikai panel, vagyis versenyről versenyre minimum 2-es szinten teljesítsék a finnstepet. Habár ezúttal csak 1-es szintet kaptak rá, így is megdöntötték egyéni legjobbjukat, ami óriási lendületet adott nekik a kűrre.    

„Fantasztikus érzés volt, amikor megláttuk a pontokat, ezt a jóleső izgalmat igyekeztünk felhasználni a kűrben. Aminek különösen örülünk, mert nagyon sokat dolgoztunk rajta, az az, hogy most először mindketten megkaptuk a 3-as szintet az egylábas lépéssorunkra. De a legfontosabb, hogy újabb világranglistapontokat szereztünk, hiszen az Eb-n a ranglista alapján történik a sorsolás a ritmustáncra, és nagyon nem mindegy, hányadikként lép jégre az ember. Igaz, hogy háromból két válogatót már kipipálhatunk, de nem dőlhetünk hátra, a Négy Nemzet Bajnokságon [a műkorcsolyázók és jégtáncosok országos bajnoksága – a szerk.] is nagyon jól kell korcsolyáznunk” – mondta Ilias, aki partnerével az ob előtt a challenger sorozat utolsó állomásán, a zágrábi Golden Spin versenyen is megméreti magát.

A Dozzi Leia–Valdez Michael-kettős ezúttal több hibát is vétett: a finnstepre a leggyengébb szintet kapták, és a kötelező tánc lépéssor részére is negatív kiviteli pontokat adtak nekik a bírók. A kűrben Leia rontott az egylábas lépéssorban, amelyet nála nem értékeltek, a twizzle-sort pedig most egyik programban sem sikerült a legmagasabb szinten kiviteleznie. Így Emilyékkel ellentétben ők nem tudták megjavítani a Halloween Cupon elért egyéni legjobbjukat.

„Az, hogy az első felnőtt évünkben pont a finnstep a kötelező, nem könnyíti meg a dolgunkat. Igen nehéz tánc, sokat kell még gyakorolnunk – mutatott rá Michael. – Az emeléseinkkel elégedettek lehetünk, egyértelműen azok a legerősebb elemeink, amelyeket szeretnénk még tovább fejleszteni. Összességében jóval többet vártunk magunktól ezen a versenyen. Mindkét programban rengeteg lehetőség van, és tudom, képesek vagyunk arra, hogy megmutassuk ezt. Mivel a Halloween Cupon négy századdal elmaradtunk a világbajnokságra előírt minimumpontszámtól a ritmustáncban, a következő versenyünkön, a Santa Claus Cupon annak megszerzése a legfőbb cél.”

Nem ilyen tiszta a kép a férfiaknál, ahol Csernoch András és Maszljanko Alexander vetélkedik az Eb-részvételért. A Halloween Cupon András szerepelt jobban, aki akkor a kűrrel fordított. Eddig Rigában is hasonló a helyzet, a rövidprogram után ismét Alexander vezet, ám ezúttal ő sem futott hibátlanul: a tripla lutzot rontotta, majd a szólóugrásnak tervezett rittbergerre sem tudott rátenni egy második ugrást, így nem volt kombinációja. Mivel a tripla lutz Andrásnak sem sikerült tökéletesen, neki is a rittbergerből kellett kombinációt csinálnia, és ugyan tripla helyett duplát, de rátett egy toeloopot, az axelből viszont elesett. A két fiú között a 14. és 15. helyen mindössze négy tized pont a különbség, így nagy csatára számíthatunk a második Eb-válogató kűrversenyében.

A juniorok között két, a grand prix sorozat egy-egy állomásán egyaránt 17. helyet szerző lány képviseli a magyar színeket. A csütörtöki rövidprogramban mind Szigeti Bernadett, mind Krizsanovszki Lili hibázott az ugrásokban – előbbi a 12., utóbbi a 19. helyről várhatja a kűrt a 31 fős mezőnyben.

Szigeti Bernadett és Krizsanovszki Lili

Ma először értük szoríthatunk, majd a délután folyamán Láng Júlia, Medgyesi Fruzsina és Tóth Ivett részvételével a szenior nők is megkezdik szereplésüket, a nap pedig a férfiak kűrjével zárul.


Eredmények

Élő közvetítés


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X