moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. február 21.

Vk után, ob előtt

Az előző hétvégén nem éppen úgy sikerült a minszki világkupaverseny, ahogyan azt Bejczi Botond tervezte, de fiatal gyorskorcsolyázónk már előretekint: most éppen a szombat-vasárnapi összetett magyar bajnokságra.

A minszki világkupaversenyen talán valamivel jobb eredményt vártunk Bejczi Botondtól – van olyan táv, amellyel legalább valamelyest elégedett?

Minszkben semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt szerettem volna, így aztán egyáltalán nem vagyok elégedett az eredményeimmel. Az edzések jól mentek előtte, ezért jobbra számítottam, sajnos a formaidőzítés nem sikerült túl jól.

Ez mit jelent pontosan?

A szezon végén, amikor már fáradt az ember, ez egyre nehezebb. Nem is sikerült…

Ezek után hogy tudja felszívni magát a hét végi összetett bajnokságra?

A kevésbé jó eredmények nekem mindig újabb és újabb motivációt adnak, képes vagyok abból is erőt meríteni, ha egy-egy verseny rosszul sikerül, és ilyenkor az edzéseken is még keményebben dolgozom.

Azzal mennyire foglalkozik, hogy már-már elvárás, hogy az összetett bajnoki címet Bejczi Botond nyerje meg?

Nem szoktam ezzel foglalkozni. Ha erre gondolnék állandóan, nem tudnék a versenyre fókuszálni.

Lassan-lassan a szezon végére érünk, amely Bejczi Botond számára – tényleg, hogyan sikerült?

Elégedett lehetek, hiszen jobban sikerült ez a szezon a számomra, mint ahogyan azt vártam – a minszki világkupaversenyt leszámítva…

Az elégedettsége javarészt annak szól, hogy megszerezte az Európa-bajnoki indulás jogát az üldözéses versenyen?

Ennek is, hiszen azzal előzetesen tényleg nem kalkuláltam, de sokkal inkább annak, hogy az időeredményeim jelentősen javultak ebben az idényben.

De a világbajnoki szintek még hiányoznak.

Ez kétségtelen. Ha sikerül, és ott lehetek márciusban Kanadában még egy versenyen, talán képes leszek megfutni a szinteket, hiszen Calgaryban közismerten jó és gyors a jég. Erre ezer és ezerötszáz méteren van esélyem.

A minszki világkupaverseny eredményei

HUNSKATE Média – Kovács Erika / Fotó: Lehotzky István

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X