moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. szeptember 18.

Türelem, türelem!

Áprilisi kartörése után hónapokon keresztül itthon járt gyógytornászhoz, augusztus közepe óta viszont már ismét Kanadában készül Nagy Konrád – a legfontosabb feladata egyelőre az, hogy teljesen felépüljön a sérüléséből, és visszanyerje a formáját.

Április végén történt a baj (kerékpározás közben esett, és eltörte a karját), majd következett egy hosszú rehabilitációs időszak, amely valójában még mindig tart, csak éppen Nagy Konrád augusztus közepe óta immár ismét Kanadában, Calgaryban készül – egyelőre még nem feltétlenül a szezonra, a versenyekre, inkább arra, hogy teljesen egészséges legyen.

„Járok fizioterapeutához, ő minden héten új feladatokat ad, ezeket otthon végzem. Emellett rendszeresen megmasszíroz, mozgatja a sérült testrészemet mondta Nagy Konrád. Érzek még fájdalmat, de talán inkább az a helyes kifejezés, hogy érzékeny még a felkarom, a hirtelen mozgásra fájdalommal reagál. Amikor például sík terepen futok, nincs semmi gond, de néhány napja dimbes-dombos területen futottam, gyökereken ugráltam át, és lefelé menet éreztem, hogy jobban fáj, mint síkon.”

Konrád már túl van az első jeges edzéseken is („Azt azért éreztem és érzem, hogy nem edzettem öt hónapig… Döcögősen indult, de mára egyre jobb minden.”) A jég mellett a biciklizés és persze a szárazföldi edzések, az imitáció töltik ki a napjait, ám hogy téthelyzetben mikor húz korcsolyát gyorskorcsolyázó olimpikonunk, még kérdéses – és idő is van ennek eldöntésére, hiszen a világkupa-sorozat csak november közepén kezdődik.

„Van még idő, ha már szeptember végén indulna a sorozat, nem lenne értelme kockáztatnom, még nem állok készen a versenyzésre – ismerte el Nagy Konrád. – Az első jeges edzések meglehetősen nyomasztóak voltak, olyan voltam, mint aki nem tud korizni… Laza programot csináltam végig, amelynek normális esetben semmiféle megterhelést nem kellett volna jelentenie, de már öt perc után azt mondtam, megyek haza!”

Nagy Konrád kanadai társai június óta jégen edzenek, előtte pedig másfél hónapon keresztül szárazföldön készültek, vagyis a magyar fiúnak jócskán van lemaradása, ám szerencsére a kimaradást nem veszteségként fogja fel – ehelyett arra gondol, kapott egy hosszabb pihenőt.

„A türelem most a legfontosabb, és szerencsére az sincs bennem, hogy megsérültem, inkább úgy fogom fel, hogy többet pihenhettem – mondta Nagy. A jégen nem féltem a vállamat, nem gondolok arra, hogy ismét megsérülhetek. Van más, amivel foglalkoznom kell… A versenyeken korábban rendszerint megjelenő mentális összezuhanásom okán már jó ideje dolgozom Faludi Viktória sportpszichológussal. Míg otthon voltam, személyesen találkoztunk, mióta Kanadában vagyok, az internet segítségével beszélgetünk.”

A versenyszezon persze elkezdődik Konrád nélkül is, és október közepén a kanadai válogatón már lehet, hogy Nagy is elindul – leginkább azért, hogy megnézze, hol is tart. A tervek szerint október végén érkezik haza, és akkor egy héten keresztül Inzellben együtt készül magyar gyorskorcsolyázó társaival.

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X