moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. október 20.

Szakmai elismerés

Újra beválasztották Telegdi Attilát, szövetségünk sportigazgatóját a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai bizottságába.

Jelzi szakmai kvalitásait, és mutatja elhivatottságát – megtiszteltetés, és természetesen munkája elismeréseként összegezhető, hogy Telegdi Attilát újra beválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság sportszakmai bizottságába.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorskorcsolya ágazatának sportigazgatója évek óta dolgozik a jeges, valamint a téli sportágakért, s ezt a munkáját a legfelsőbb szinten is folytathatja a bizottság újraalakulása után.

A grémium kilenc sportvezetővel dolgozik a jövőben, elnöke Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke.

Telegdi Attila maga is versenyzőként kezdte, Pécsen húzott először korcsolyát lábára még abban az időszakban, amikor a short trackesek a nyitott pályával, a zord időjárással, és sokszor a lehulló falevelek kerülgetésével is küzdöttek a jégen. Sokat és sok mindent megélt ebben a sportágban, már csak azért is, mert esztendőkön át ő irányította az olimpiai keret felkészülését.

A futamokat, egy-egy világversenyt mindig higgadtan értékelő szakember 2017 óta a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorskorcsolya-ágazatának sportigazgatójaként dolgozik, és egyik legfontosabb feladatának az utánpótlás bázisának kiszélesítését és megerősítését tartja.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség szakemberei a Magyar Olimpiai Bizottságban a következő négy évben

Jogi bizottság: dr. Fiák István (MOKSZ elnökségi tag)

Orvosi bizottság: dr. Tállay András, elnök; dr. Zima Endre (mindketten a MOKSZ válogatott kereteinek sportorvosai)

Sportszakmai bizottság: Telegdi Attila (a MOKSZ gyorskorcsolya ágazatának sportigazgatója)

Sportolói bizottság: Knoch Viktor (olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, a junior short track válogatott edzője)

Fair Play bizottság: Orendi Mihály (a MOKSZ korábbi ügyvezető igazgatója), Gór-Sebestyén Júlia (Európa-bajnok műkorcsolyázó, edző)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X