moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. június 11.

Pályázati lehetőség – HISZEK Benned Sport Program

Idén is meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek Közötti Sport Program) a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A jelentkezési határidő: 2021. június 30.

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága kiemelt együttműködő partnereként idén is meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot, amelynek céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

Az államtitkárság a HISZEK Benned Sport Program II. alprogramjaként az ország bármely területén működő kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának növelését kívánja támogatni a SOSZ közreműködésével. Olyan projektek nevezését várják, amelyek a tehetség kiválasztásához, gondozásához kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzóesemények szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítményhasználat, sporteszköz-beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az alprogram VI. ütemében 300 000 000 Ft forrást biztosítanak a jelentkező sportszervezeteknek, amelyek egyenként legalább 500 000 Ft és legfeljebb 4 000 000 Ft támogatást igényelhetnek.

A program által támogatott időszak: 2021. január 1. – 2021. december 31.

Jelentkezési (postáraadási) határidő: 2021. június 30.

A programkiírás és a jelentkezési adatlap IDE KATTINTVA érhető el.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X