moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. július 1.

Hétből hét nyertes pályázat

Valamennyi pályázónk jelentkezését pozitívan bírálta el a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU), így idén már négy sportágunk nyolc juniorversenyzője részesült összesen 23 000 svájci frank (7,36 millió forint) értékű ösztöndíjban.

Míg tavaly három, addig idén már hét pályázónk nyerte el a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) fejlesztési bizottsága által meghirdetett ösztöndíjat, amelyet olyan, nemzeti szövetségük által felterjesztett juniorkorú korcsolyázóknak ítélnek oda, akiknek képességeik kiteljesítéséhez anyagi támogatásra van szükségük. Versenyzőink a tavalyi összeg több mint duplája, összesen 23 000 svájci frank (7,36 millió forint) támogatásban részesülnek.

Közülük a legnagyobb értékű ösztöndíjat a Savaria Speedskating Team két gyorskorcsolyázója, Bödei Bálint és Mercs Abigél kapta, akik az ISU Olaszországban megszervezett januári edzőtáborában és az azt lezáró versenyen remekül szerepeltek, Abigél összetett bronzérme mellett 3000 méteren megfutotta a junior-világkupa szintidőt is. Rövidpályás gyorskorcsolyában a szegedi Czank-Varga Benjámint (Tuti Korcsolyázó Közhasznú Egyesület), a junior C korosztály idei országos bajnokát és az ugyanebben a kategóriában a lányok közt ezüstérmes, a felnőtt bajnokságban pedig a legjobb tíz közt végző Végi Diána Laurát (Ferencvárosi Torna Club) segíti céljai elérésében az ISU.

Jégtáncosaink közül az elmúlt szezonban első juniorbajnoki címét megszerző kettősünket, a Hoffmann Korcsolya Akadémiában korcsolyázó Kedves Katicát és Sharonov Fedort jutalmazta a nemzetközi szövetség, míg műkorcsolyában a tavalyi juniorbajnok Berei Mózes József (Sebestyén Korcsolya SE), valamint a legutóbbi ifjúsági olimpián és junior-világbajnokságon bizonyító, már a felnőttek közt is szereplő Schermann Regina (Jégkorszak SE) részesült támogatásban.   

A díjazottak az elnyert összeget pályázatuknak megfelelően a versenyzéssel kapcsolatos költségekre, illetve a korcsolyázáshoz és edzéshez használható eszközök megvásárlására használhatják fel, a tervben foglaltak teljesítéséről és előmenetelükről pedig az ISU előírásának értelmében hat hónapon belül beszámolót kell benyújtaniuk.

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X