moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
„Ott lehettünk volna a top tízben”

Ha minden a tervek szerint alakul, a Team Passion most épp a világ legjobb csapataival versenyezne Zágrábban. Csakhogy a 2020-as után a 2021-es szinkronkorcsolya-világbajnokságot is törölte a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU). A februári magyar bajnokságon kiváló formában korcsolyáztak, így két törölt vb-vel a hátuk mögött a hazai sikerből merítenek erőt a következő szezonra a csapat […]

Bajnokaink – Pavuk Viktória

Világkupa-győzelem, bronzérem a világkupadöntőn, 6. hely a világbajnokságon – juniorkorában a világ legjobbjai között tartották számon. A 2004-es Európa-bajnokságán telt ház előtt lépett jégre a Papp László Budapest Sportarénában, és a hazai közönség biztatása a rövidprogram során a dobogó alsó fokáig repítette. Végül a negyedik helyet szerezte meg élete első felnőtt kontinensviadalán, két évvel később […]

Beteljesül az olimpiai álom

Immár hivatalos: Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk stockholmi világbajnokságon nyújtott teljesítménye olimpiai kvótát ér, így 66 év után újra lesz magyar páros az ötkarikás játékokon! A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) csütörtökön közzétette a 2021-es stockholmi világbajnokság eredménye alapján olimpiai kvótát szerző nemzetek listáját, a párosok között pedig büszkén olvashatjuk a HUN rövidítést is. Mindössze kilenc […]

Közel volt a továbbjutás

Jégtáncosainkért izgulhattunk a stockholmi világbajnokság pénteki napján – Yanovskaya Anna és Lukács Ádám 23.-ként végzett a 31 kettősből álló mezőnyben, így a szombati kűrben már nem találkozunk velük. Harmadik világbajnokságán szerepelt Stockholmban Yanovskaya Anna és Lukács Ádám, akiket, lévén, hogy Anna sérülése miatt egy teljes szezont ki kellett hagyniuk, a 2019-es világbajnokság óta most először […]

„Mindig emlékezni fogunk erre az estére”

Megvan az olimpiai kvóta! Élete kűrjét korcsolyázta, és négy helyet javítva 14.-ként végzett első közös világbajnokságán Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk a páros műkorcsolyázók mezőnyében, így az első számítások szerint beteljesülhet az olimpiai álom.   Van az a mondás, hogy rossz főpróba, jó előadás. Páros műkorcsolyázóink napját elnézve ez maximálisan beigazolódott – annyi különbséggel, hogy […]

Egy ide, egy oda

Felemás első napot zárt a magyar csapat a stockholmi világbajnokságon: Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk bemutathatja kűrjét csütörtökön, míg Láng Júlia a 30. helyen fejezte be első felnőtt világversenyét. Először vesz részt világbajnokságon egymás oldalán Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk, akik a verseny előtt úgy nyilatkoztak: míg 2018-ban Milánóban együtt nézték a párosok kűrjét, most […]

Bajnokaink – Jurek Eszter

Szamárköhögés miatt már háromévesen síelni tanult, majd a Normafáról a műjégre vezetett az útja, ahol azonnal felismerték a tehetségét. Versenyzőként és a jégrevüben lubickolt a közönség szeretetében, a palánk másik oldalán viszont annyira izgult, hogy Sebestyén Júlia Európa-bajnoki kűrjét is csak csukott szemmel tudta követni. A korcsolyaberkekben mindenki Tucsi néniként ismeri, aki edzőként 47 magyar […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X