moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. augusztus 28.

Megújul a Héraklész-program

A napokban a Puskás Arénában rendezték a Héraklész-program szakmai napját, melyre az ország összes, a programban résztvevő fiatal sportolója hivatalos volt, köztük korcsolyázóink is. 

Huszonkét évvel ezelőtt, 2001-ben mindössze 13 sportággal indult útjára akkori nevén a Héraklész Bajnokprogram, amely mára – a 2023-as megújításnak köszönhetően – már 37 olimpiai sportággal büszkélkedhet. A program a megalakulástól mind a mai napig azt a célt tűzte zászlajára, hogy olyan magyar sportolókat támogasson, akik a nemzetközi porondon is megállják majd a helyüket.

Csak a legtehetségesebb fiatalok kerülhetnek be a programba. Akik itt ülnek most, azok között ott vannak a jövő bajnokai! – intézte szavait Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó az összegyűlt fiatalokhoz.

A programban résztvevő közel 900 sportoló az újításnak hála, nemcsak a felkészülésben kap támogatást, hanem immáron a senior versenyzőkhöz hasonló egészségügyi, valamint képzési hátteret is biztosít számukra a Héraklész-program.

Nagyon fontos célunk, hogy a Héraklész-programmal közösséget építsünk, hogy mindenki úgy érezze, a Héraklészosok közé tartozni kiváltság. Olyan élményeket igyekszünk majd nyújtani számukra, amelyeket követően biztos vagyok benne, hogy mindenki motivált lesz, hogy bekerüljön ebbe a csapatba – fogalmazott Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkára.

A rendezvény után a korcsolyázóink, a többi fiatal sportolóval egyetemben ellátogathattak a hétvégén zárult budapesti atlétikai világbajnokságra is.

Héraklész-programos korcsolyázóink és edzőink:

Gyorskorcsolya 

Műkorcsolya

HUNSKATE Media

 

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X