moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. március 16.

Márciustól Engi Klára a MOKSZ Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Igazgatója, dr. Vardanjan Gurgen pedig Pontozás Ágazati Sportigazgató

„Ez a pozíció egy ágazatokon átívelő nemzetközi feladat, amely hatalmas megtiszteltetés számomra – nyilatkozta Engi Klára, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség újonnan kinevezett Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Igazgatója.

„Elismerése annak a hosszú sikeres versenyzői pályának és az elmúlt évek sportvezetői munkásságának, mely lehetővé teszi e pozícióban rejlő nemzeti lehetőségek maximális kiaknázását, s értékes tartalommal töltését. Igyekszem a magyar sport  és sportolók érdekeinek képviselete mellett, segíteni  a sportvezetők munkáját is. Körülnézve a nemzetközi korcsolyasportban, látom, temérdek a teendő. De erről bővebben kell még tájékozódnom. Rengeteg gratulációt kaptam már, igyekszem az elvárásoknak megfelelni. Örömmel adom át az ágazati feladatokat Gurgennek és igyekszem segíteni mindenben a munkáját.”

“Nagyon megtisztelő számomra, hogy a Magyar Korcsolyasport pontozásos ágazatának igazgatója lehetek. Az elmúlt évek alatt több nemzetközi struktúrát sikerült eredményesen felépíteni és operatívan működtetni. Boldogan adom át ezeket a tapasztalatokat, hogy közösen, kollégáim segítségével felépítsünk egy olyan új rendszert, amely hazai és nemzetközi vonatkozásban is kimagasló. A célom nem más, minthogy a pontozásos ágazatot hatékonyabbá és sikeresebbé tegyük” – fogalmazott kinevezésével kapcsolatban dr. Vardanjan Gurgen,  a Moszkvai Állami Egyetem, Testnevelés Szakának pedagógiai doktora.

A Moszkvai Állami Egyetem Testnevelési Szakán végzett műkorcsolya edző és testnevelő tanárként, aki karrierje elején Moszkvában, Jerevánban, 1990 és 2010 között pedig Budapesten tevékenykedett műkorcsolya edzőként, legutóbb a Nottinghami National Ice Center és Motorpoint Arena korcsolyasport igazgatói pozícióját foglalta el. Rengeteg ISU és más nemzetközi szövetségek műkorcsolya szemináriumán mesteroktató, edző és demonstrátor. 1994 és 2006 között a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja. 1993 és 2017 között több Európa-bajnokságon, világbajnokságon és két olimpián vett részt a magyar és angol csapat edzőjeként. 1980-ban „A sport mestere”, 1981-ben „A nemzetközi sport mestere” állami cím kitüntetettje a Szovjetunióban.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X