moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. augusztus 22.

Junior GP, Pozsony: Medgyesi Fruzsina a középmezőnyben végzett

A pozsonyi junior műkorcsolya és jégtánc Grand Prix verseny második napján a hölgyek a szabad a férfiak a rövid programjukat mutatták be.

Medgyesi Fruzsina a programját Ennio Morricone filmzenéjére, “A misszió”-ra futotta.
Szabadkorcsolyázása elején szépen megugrotta a tripla Rittberger – dupla Toe-loop kombinációt, ám úgy tűnt a kűr végére elfáradt és előbb a tripla Salchow-ból, majd a dupla Axel-ből is elesett. A regnáló junior magyar bajnok így a rövidből hozott 12. helyét nem tudta megtartani, és végül a 30 fős mezőny 16. helyén zárt. Első GP szerepléséhez mérten Fruzsi tisztességgel helytállt, várhatóan edzőivel, Tokaji-Kulcsár Zsófiával és Tóth Zoltánnal azon lesznek, hogy a soron következő megmérettetésen ne csak a rövid programot, de a kűrt is sikerüljön hiba nélkül lefutnia.

 

A férfi versenyben Alexander Maszljanko képviselte hazánkat, akinek Medgyesi Fruzsinához hasonlóan ez az első GP szereplése. A délután folyamán utolsó előttiként mutatta be rövid programját Grieg “A hegykirály barlangjában” című zenéjére. Sajnos a futása nem sikerült igazán jól: a tripla Toe-loop – dupla Toe-loop kombinációjának mindkét ugrását túlforogta, majd elesett a szóló tripla Flip-ből. Bár a kötelező dupla Axel jól sikerült, a program második felében szereplő lépéssorában sajnos kétszer is elesett, az utolsó forgáselemét pedig nem értékelte a technikai panel, így összességében a 18 versenyzőt felvonultató férfi versenyben az utolsó helyen zárt. Szombat délután a kűrrel lesz még lehetősége javítani Gayane Akopyan tanítványának.

Az eredmények itt megtalálhatók.

(Forrás: hosszabbitas.hu/)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X