moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. december 6.

Jászapáti Petra: elképzelhető, hogy ebben a szezonban már nem tudok versenyezni

Egy vírusfertőzés miatt két hónapja nem tud edzeni Jászapáti Petra, ezért az olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi szezonban nem áll rajthoz – írja az MTI.

Most már jól vagyok, nincsenek tüneteim, jelenleg ez a legfontosabb. Ünnepek előtt még lesz egy vizsgálat, és ha a vérképem rendben lesz, akkor remélhetőleg december végén, január elején elkezdhetem az edzéseket” – mondta az MTI-nek adott exkluzív interjúban a 24 éves gyorskorcsolyázó, aki arról számolt be, hogy szeptember elején esett át a magas lázzal járó vírusfertőzésen, ezért hagyta ki az országos bajnokságot.

      Az első magyar női világkupagyőztes versenyző később valamelyest jobban érezte magát, ezért részt vett Hollandiában egy meghívásos versenyen, hogy legyen a lábában egy “bemelegítő viadal” a vk-sorozat októberi rajtja előtt. Saját bevallása szerint hazaérkezése után érezte igazán rosszul magát, ezért kénytelen volt kihagyni a vk első két, tengerentúli állomását is.

      “Október eleje, azaz két hónapja nem tudok edzeni, legfeljebb hosszabb sétákat teszek. Kényes dolog ez, a betegségről nem szeretnék beszélni, most már kizárólag a felépülésemre akarok koncentrálni” – mondta a januári Európa-bajnokságon 1000 méteren bronzérmes versenyző. “Elképzelhető, vagy talán inkább valószínű, hogy ilyen hosszú kihagyás után ebben az idényben már nem tudok versenyezni. Borzasztóan fáj a szívem, mert még sosem hagytam ki egy teljes szezont, de azért volt szükség ilyen hosszú szünetre, hogy egy esetleges szövődmény kialakulása véletlenül se veszélyeztesse a felkészülést a 2026-os, milánói ötkarikás játékokra.” – jelent meg az MTI oldalán.

Tavaly a pekingi téli olimpián a vegyesváltó tagjaként bronzérmes Jászapáti elárulta, a montreali világkupaversenyeken az első selejtezőtől az utolsó döntőig az összes futamot megnézte.

      “Bár fizikailag nem lehettem ott Kanadában, nem akartam kiesni, ezért ezt az időt próbáltam a mentális erősítésre fordítani. Analizáltam a futamokat, figyeltem a riválisokat és olyan dolgokat is észrevettem, amelyeket egy sűrű versenyhétvége alkalmával képtelenség” – fogalmazott a szegedi versenyző, aki olyan trendekre is felfigyelt, minthogy az erősségének számító 1000 méteren az elődöntők sokszor gyorsabbak, mint maguk a finálék – közölte az MTI.

      Jászapáti hangsúlyozta, rengeteg segítséget kapott a családjától, a férjétől, a sportpszichológusától és a szövetségtől, amire szüksége volt, mert a csalódottságát fokozta, hogy a rendkívül jól sikerült nyári felkészülés után a szokottnál is nagyobb izgatottsággal várta az idényt, hogy lássa, hol tart a nemzetközi mezőnyben. Hozzátette, tartotta a kapcsolatot a csapattársaival is, illetve többször beszélt a női válogatott munkáját irányító Nicholas Gooch-csal.

 Jászapáti Petra a 2014/15-ös szezon óta tagja a felnőtt válogatottnak, a női váltóval 2017-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, az Eb-ken pedig három ezüst- és két bronzérem részese volt a stafétával, melynek legtöbbször a befutó embere. Egyéniben az idei Eb-bronzérem jelentett áttörést, noha 2018 decemberében 500 méteren már nyert egy vk-fordulót.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozata péntektől vasárnapig Pekingben folytatódik, majd jövő hétvégén Szöulban lesz a negyedik forduló. A magyar csapat előbbit kihagyja, az utóbbin viszont legjobbjaival indul. Januárban lesz a gdanski kontinensviadal, majd februárban két európai fordulóval zárul a világkupa, márciusban pedig Rotterdamban lesz a világbajnokság. 

MTI

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X