moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. február 11.

Héraklész Gála: húszéves jubileum a Puskás Arénában – korcsolyázó díjazottakkal

Huszadik alkalommal rendezték meg az utánpótlássport éves díjátadó ünnepségét, a Héraklész Gálát. A jubileumi eseményt ezúttal az impozáns Puskás Arénában tartották. Hét kategóriában 130 díjat osztott ki a fiatal sporttehetségeknek és edzőiknek a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága – köztük short trackeseinknek és mestereiknek.

A Héraklész Program húsz évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy az utánpótlás-nevelés a korábbi forráshiányos évtized után kiemelt figyelmet és állami támogatást kapjon, hiszen a felnőtt eredményesség záloga a jól képzett és nagy létszámú utánpótlásbázis. A programnak köszönhetően a kétezres évek elején az utánpótlás-nevelésbe bekapcsolódó sportoló gyerekek létszáma látványosan emelkedett. A kezdetekkor 13 sportág szerepelt a támogatottak között, 2022-re ez a szám 22-re nőtt, a Sportért Felelős Államtitkárság jelenleg 1700 korosztályos válogatott felkészítését és versenyeztetését segíti. A húszéves jubileumát ünneplő Héraklész Gálának a Puskás Aréna VIP terme adott otthont, és most először a rendezvény történetében a Sportért Felelős Államtitkárság YouTube-csatornáján élőben lehetett nyomon követni az eseményeket.

A díjátadó gálát dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a Héraklész Program jelentőségéről beszélt. „A Héraklész Programba csak a legtehetségesebb fiatal sportolók kerülhetnek be, akik felnőtt korba érve is a csúcsra vágynak. Talán az itt ülőknek is biztató adat, hogy a legutóbbi két nyári és téli olimpián a kvalifikációt szerzett sportolók több mint 75 százaléka részese volt a programnak. A Héraklész erejét jelzi továbbá, hogy a mostani díjazott sportolók közé szinte csak és kizárólag világbajnoki érmekkel lehetett bekerülni” – emelte ki köszöntőjében dr. Schmidt Ádám.

„A világösszevetésben is az egyik legerősebb nemzeti utánpótlás-nevelési programnak, a Héraklész Programnak számtalan nagyszerű sporthősünket, olimpiai-, világ-és Európa-bajnok, magyar bajnok és sokszoros válogatott sportolókat köszönhetnünk” – jelentette ki dr. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, volt ifjúsági és sportminiszter. Hozzátette: köszönet illeti azokat, akiknek a közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre két évtizeddel ezelőtt a Héraklész Program, illetve a Program fejlesztésében és végrehajtásban résztvevő edzőket és sportvezetőket is. „Gratulálok a mai díjazottaknak, a 2022-es esztendőben legkiválóbb teljesítményt nyújtó sportolóknak” – tette hozzá Deutsch Tamás.

A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében dr. Bartha Csaba zárta a beszédek sorát, aki az utánpótlás-nevelés fontosságát hangsúlyozta. „Az olimpiai bizottság számára mindig is fontosak voltak a fiatal sportolók, a felkészítőik, a műhelyek, amelyekben edződnek. Hiszen ezek közül a fiatal tehetségek közül kerülnek ki először az ifjúsági olimpiai multisportesemények magyar résztvevői, majd az olimpikonok” – fogalmazott a MOB operatív igazgatója.

A beszédek után következett a díjátadó gála, ahol hét kategóriában 130 díjazott részesült elismerésben. Díjat adott át Dr. Schmidt Ádámon, dr. Deutsch Tamáson és dr. Bartha Csabán kívül dr. Korom Renáta jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, Kurtán Krisztina gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkár, Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár és dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet egykori főigazgatója. Ötkarikás aranyérmeseink közül díjátadóként szerepelt Hadvina-Bodonyi Dóra, Risztov Éva, Darnyi Tamás és Märcz Tamás, továbbá az olimpiai bronzérmes férfi vízilabda-válogatottunk klasszisa, Manhercz Krisztián. Szintén ott volt a díjátadók között a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának tagja, vb-bronzérmes gátfutó, dr. Baji Balázs, valamint Madarász Viktória EB-bronzérmes gyalogló, akinek idén augusztusban szurkolhatunk majd a hazai vb-n.

„Egyéni sportág férfi csapat” kategóriában négy rövidpályás gyorskorcsolyázót díjaztak: Granasztói Ádám, Jászapáti Péter, Major Dominik és Nógrádi Bence a junior világbajnokságon a 3000 méteres férfiváltóban elért 3. helyezésükért. Elismerésben részesült három short trackes edzőnk, Knoch Viktor, Lakatos Tamás és Szabó Krisztián is.

Szívből gratulálunk az elismeréshez, és további sok sikert kívánunk sportolóinknak és edzőinknek egyaránt!

Az díjazottak listáját ITT olvashatjátok.

HM Sportért Felelős Államtitkárság / HUNSKATE Media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X