Elhunyt 98 éves korában Kékessy Andrea világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, téli olimpiai ezüstérmes sportoló.
Bernolák Imréné született Kékessy Andrea, 1926. szeptember 17-én született Budapesten, és kiemelkedő műkorcsolyázóként vált ismertté. Pályafutása során Király Edével párban versenyzett és Magyarország első téli olimpiai ezüstérmét szerezte meg az 1948-as St. Moritz-i játékokon.
Ugyanebben az évben ezüstérmet nyertek a világbajnokságon, majd 1949-ben világbajnokok lettek Párizsban. Kétszer nyertek Európa-bajnoki aranyérmet (1948, 1949) és négy alkalommal magyar bajnoki címet szereztek (1944, 1947, 1948, 1949).
A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd 1949-ben visszavonult a versenyzéstől. Andrea nemcsak sportolóként, hanem emberként is példamutató volt. A versenyzéstől való visszavonulása után Kanadában élt férjével, Bernolák Imrével. Ottawai minisztériumi tisztviselőként dolgozott, és élete végéig megőrizte az emléket hazájáról és sportbéli sikereiről.
Halálakor Magyarország második legidősebb olimpiai érmese volt Keleti Ágnes után.
Sporteredményei
Párosban Király Edével:
- olimpiai 2. helyezett (1948)
- világbajnok (1949)
- világbajnoki 2. helyezett (1948)
- kétszeres Európa-bajnok (1948, 1949)
- kétszeres főiskolai világbajnok (1947, 1949)
- négyszeres magyar bajnok (1944, 1947, 1948, 1949)
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség őszinte részvétét fejezi ki a családjának és minden hozzátartozójának.