moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. március 19.

Elhunyt Alpernné Sebes Katalin

2015. március 16-án hosszú szenvedés után elhunyt Alpernné Sebes Katalin, a nemzetközi műkorcsolya élet jeles személyisége, kiváló szakembere. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői, dolgozói, edzői és a versenyzők, versenybírák egyaránt osztoznak a család és a hozzátartozók fájdalmában.

A jégtánc szerelmese volt. Serdülő gyermekként került annak fogságába, és az nem eresztette el őt egész életén át.  Sportpályafutását is viharok szabdalták, akárcsak magánéletét. A jégtánc varázsa soha nem tört meg, életérzését a tragédiák fölé emelte. Rendíthetetlen szorgalommal és kitartással dolgozott, hogy szakemberként elismertesse magát. Munkájának meglett a gyümölcse, sportvezetői karrierje a csillagos egekig ért, a nemzetközi szövetség a legrangosabb világversenyek vezető bírájává pontifikálta, véleményét a sportág rajongói, művelői világszerte kikérték és figyelembe vették felkészülésük során.

A sors által rá mért tragédiákat és gyötrelmeket saját halálos betegsége tetézte. Számtalanszor megpróbált kimenekülni az élet reá kényszerített árkaiból, de a vereség elkerülhetetlen volt. Mindig mellette álló leánya és szerelmetes unokája testi-lelki támaszai voltak a betegségével való reménytelen harcában is.

Katalin! Nehezen engedik el a kezed azok a barátok, akik az utóbbi években melletted álltak, jégpályán innen és túl. A múlandóság mindnyájunk sajátja, fájdalmas veszteségeink feldolgozása kötelességünk. Engedje meg az Örökkévaló, hogy földi létünkben megőrizzük emlékedet. Adjon az Úr örök nyugodalmat meggyötört testednek, szenvedéseket befogadó lelkednek.

Legyen Neked könnyű a föld, nyugodj Békében!

Temetése 2015. március 20-án 10:00 órakor lesz, a Kozma utcai temetőben.
Béke poraira!

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X