moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. január 11.

BOM Alapítvány Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogram – 4 nap maradt

10. alkalommal indult a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramja,  amelyre 2023. január 15-ig pályázhatnak élsportolók az alapítvány weboldalán megadott pályázati feltételeknek megfelelően.

A BOM Alapítvány számára fontos, hogy a fiatalok sportkarrierjük építése mellett kiemelt figyelmet fordítsanak az önképzésre és a tanulásra is. A Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogram segítségével komoly anyagi támogatás érhető el, hiszen a teljes képzési időre és képzési díjra lehet ösztöndíjat elnyerni. 2021-től állami finanszírozásban résztvevő sportolók pályázatát is várjuk. (Őket havi 50.000 Ft támogatásban részesítjük, a tanév ideje alatt, egészen a képzési idő végéig.

A BOM Alapítvány ösztöndíjprogramjára olyan sportolók jelentkezését várjuk, akik 

  1. olimpiai, vagy paralimpiai sportágban versenyeznek
  2. olimpiai, vagy paralimpiai kerettagok, illetve a pályázat évét követő legközelebbi olimpiai, illetve paralimpiai játékokon történő részvételre készülnek
  3. felsőfokú iskolarendszerű (tanulói vagy hallgatói jogviszony keretében folytatott) közoktatási
    intézmény által nyújtott oktatásban, illetve középfokú képzésben (OKJ-s) vesznek részt

Részletek és jelentkezés: 

https://www.bomalapitvany.hu/hu/palyazat-reszletek/2023-evi-bom-osztondij-palyazati-felhivas/8

Ezúton szeretném kérni, hogy a pályázati felhívást osszák meg sportolóikkal és a kommunikációs felületeiken, hogy minél több sportoló időben értesüljön arról, hogy ösztöndíj támogatást lehet elnyerni tőlünk.

Forrás: www.olimpia.hu

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X