moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. július 7.

Államtitkári látogatás

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségbe látogatott el kedden délelőtt Szabó Tünde, az államtitkárt Kósa Lajos elnök és Váradi Orsolya ügyvezető fogadta.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók az öltözőben, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői a Gyakorló Jégcsarnok előterében készülődtek: Kósa Lajos elnök, Váradi Orsolya ügyvezető igazgató, valamint a két sportigazgató, dr. Vardanjan Gurgen és ifj. Telegdi Attila dr. Szabó Tündét várták, hiszen a sportért felelős államtitkár kedden látogatást tett szövetségünknél.

 

A beszélgetés már a Gyakorló Jégcsarnok előtt megkezdődött: Kósa Lajos megmutatta Szabó Tündének, hol is épülhet fel a Nemzeti Korcsolyázó Központ.

A kötetlen hangvételű találkozó pusztán abban tartalmazott némi kötöttséget, hogy a sportért felelős államtitkár asszony tüzetesen megnézte, hol is készülnek korcsolyázóink: járt az öltözőkben, a futófolyosón, a balett teremben, de természetesen a palánk külső oldalán is, közvetlenül a jég mellett, ahová sorban korcsolyáztak ki short trackeseink, akiknek éppen zajlott az edzésük – Liu Shaolin Sándor a könnyebbik utat választotta, merthogy a jégre lépés előtt sétált oda a látogatóhoz.

„Fontos, hogy testközelből is lássuk a sportolókat, a munkájukat, itt a korcsolyázóknál kifejezetten sportolócentrikus a felkészülés – mondta el az államtitkár. – Szerintem ez a legfontosabb. Ha rájuk figyelünk, ha megteremtjük a felkészülésükhöz szükséges hátteret, körülményeket, feltételeket, csak akkor lehet sikereket elérni. Volt alkalmam néhány szót váltani az edzőkkel is, mindannyian elkötelezettek és motiváltak, de ez elmondható a sportolókról is. Liu Shaolin Sándor azt mondta nekem, hogy a koronavírus-járvány miatt leállás idején még motiváltabbá vált, hiszen volt ideje rendezni a gondolatai, és újabb célokat tűzött ki maga elé. Szerencsére a short trackeseket nem érintette annyira a járvány, hiszen éppen a pihenőjükre esett a leállás nagyobb része. Persze, nekik is elmaradt egy világbajnokságuk, de ennél talán fontosabb, hogy az olimpiai ciklus felénél ismét teljes erőbedobással tudnak készülni.”

Hogy ez mennyire így van, arról Szabó Tünde a szövetség vezetővel folytatott baráti hangvételű beszélgetés során is meggyőződhetett – szó esett persze a múltról is, még inkább a jelenről és a jövőről.

„A korcsolyasportok jövőjéről, fejlesztéséről, az utánpótlás- és az edzőképzésről folyt a beszélgetésünk, de természetesen a Nemzeti Korcsolyázó Központ is szóba került – nyilatkozta Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke. – Van több közös ügyünk az államtitkársággal, nem baj, ha közvetlenül informáljuk az államtitkár asszonyt, és ezt a jövőben is fontosnak tartjuk.”

Fotók: Kovács Álmos

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X