moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. december 6.

30. Mikulás Kupa

December 3-5-ig a Gyakorló Jégcsarnokban rendezték a rövidpályás gyorskorcsolyázók hagyományos versenyét, a Mikulás Kupát. 

A harmincéves múltra visszatekintő eseményre idén több mint 290 nevezés érkezett. Ha csak a száraz tényeket és a számokat nézzük, akkor megállapítható, hogy ezzel sikerült a november végi, Debrecenben rendezett felnőtt világkupa résztvevői számát is túlszárnyalni. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a pandémia sokadik hulláma ellenére a jövő bajnokai az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett találkozhattak végre, illetve összemérhették tudásukat, gyorsaságukat és ügyességüket.

Telegdi Attila a MOKSZ gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója elmondta, hogy a Mikulás Kupa a magyar short track utánpótlás szempontjából az év legfontosabb versenye. A résztvevők létszáma és diverzitása évről évre emeli a színvonalat, a jövő generációinak fiatal reménységei pedig minél magasabb nívójú versenyeken tudnak indulni, az annál inkább a fejlődésüket szolgálja.

Boda Csaba, a gyorskorcsolya ágazat bírói bizottságának vezetője hozzátette: a Mikulás Kupa története során már 24 országból fordultak meg ifjú sportolók a rendezvény aktuális helyszínein (korábban Székesfehérvárott, jelenleg Budapesten), de az idei volt az eddigi legnagyobb létszámú esemény. Bár a lebonyolítás és a népes mezőny feszített programja komoly kihívás elé állította a szervezőket, ám a résztvevők önfeledt mosolya, a sportág iránti elköteleződése mindenért gazdagon kárpótolta őket. 

A tiszteletet parancsoló múlt, a fényes jelen egyértelműen bizonyítja, hogy a sportág fejlődése jó irányba halad. A kupa három évtizedes múltja pedig olyan alap, amelyre a magyar short track jövőjét bátran építhetik a sportág szakmai vezetői.

A 30. Mikulás Kupa eredményei itt tekinthetők meg! 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X