moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2023. december 17.

Short Track: 7. hely az év utolsó Világkupáján

December 15. és 17. között Dél-Korea fővárosában, Szöulban rendezték az ISU Short Track Világkupa-sorozat negyedik állomását.

A 2023-as esztendő utolsó megmérettetésén Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Somogyi Barbara, Sziliczei-Német Rebeka, Tóth Eszter, Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence és Tiborcz Dániel képviselte a magyar színeket. 

 Bontovics Balázs az első 1500-as távon A-döntőt, a másodikon pedig B-döntőt futhatott. A női váltó kiemelkedő versenyzéssel ismét a B-döntőben korcsolyázott, míg a férfiváltó a szezonban először bejutott az elődöntőbe. 

„Ami szembetűnő volt, hogy nagyon sok kizárást szereztünk, ráadásul bizonyos kizárások az elődöntőkben történtek, amely nyilván igen erős befolyásoló tényező. Alaposan meg kell majd vizsgálnunk, hogy ezek hogyan és miként fordulhattak elő. Természetesen ilyenkor először mindig magunkba kell néznünk, ki kell derítenünk, hogy mi okozott ennyi problémát, majd ki kell javítanunk ezeket” fogott hozzá az értékeléshez Bánhidi Ákos, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója.

Voltak természetesen olyan helyzetek is, amelyek igen pozitív hatást keltettek, ilyen volt például Bonti A-döntőbe juttatása és a női-váltó B-döntőbe kerülése. Ott sajnos az utolsó néhány méteren összecsúsztunk az olaszokkal, melyből őket hozták ki vétkesnek, de ilyenkor ez már nem változtat az eredményen. Nagyon sajnálom, mert nyilván egy B-döntő esetleges megnyerése, egy 5. hely sokkal szebben csillog, mint a jelenlegi 7. De ez mind olyan esemény, amely fogalmazzunk úgy, hogy mindenképp bírói beleszólást igényel… A hölgyeknek ezen a Világkupán is rendkívül kevésen múlt az A-döntő, az elődöntőben csak egy tizeddel maradtunk le a hollandoktól. Petra hiánya miatt azt mondom, hogy ez, hogy az A-döntős helyeket kóstolgatják, illetve a B-döntőkben a győzelemre hajtanak, azt jelenti, hogy elég biztosan a 4-5-6. helyeken korcsolyáznak a lányok. Úgy gondolom, hogy ugyanúgy, ahogyan tavaly, bármikor becsúszhat a dobogó, hogyha minden összejön, úgyhogy nem állunk rosszul. Sajnálom azt a B-döntős szituációt, mert ott akár az 5. hely is meglehetett volna…”

„Sziliczei-Német Rebeka két kizárást kapott az 1500 méteres futamok elődöntőiben, amely mindenképpen sajnálatos szituáció. Zsófi 500 és 1000 méteren is a negyeddöntőig jutott, ami dicséretes, de onnan sajnos már nem tudta tovább verekedni magát, a mix-váltónk pedig a harmadik helyen végzett a negyeddöntőben. Néztem az időket, voltak nálunk rosszabb továbbjutók is. Persze nem kell messzemenő következtetéseket levonni, de ha őszinte akarok lenni, akkor Petra nagyon hiányzik abból a váltóból is, azonban nem akarok mindig erre hivatkozni, még rengeteget kell dolgozni rajta, hogy ott tudjunk lenni a döntőkben.”

„A férfiváltónak eddig nem jött össze a továbbjutás az elődöntőbe, most összejött, aminek nagyon örülök! Sajnálom, hogy ott is kizárás lett végül a sorsunk, így a 8. helyet hozták el a fiúk, ami egyébként a pekingi Világkupa előtt az összetett pozíciójuk volt. Sajnálom, hogy nem sikerült tisztán eljutnunk az elődöntő végéig. Ezen kívül – és talán ezzel is kellett volna kezdenem –, kiemelkedő volt Bontovics Balázs versenyzése mindkét 1500 méteres futamban. Az egyiken az A-döntőben futott és 7. lett, amely kiváló eredmény, a másikon pedig a B-döntőben lett 5., összesítésben pedig 12. lett. Ez ebben a rettenetesen erős ezerötös mezőnyben nagyon szép eredmény, és különösen az A-döntős szereplésének örülök nagyon. Tiborcz Dani 500 és 1000 méteren ment el a negyeddöntőkig, ami meglehetősen jó teljesítmény, különösen az 500-as futamban, ahol az időeredménye sem volt rossz” – folytatta az összegzést Bánhidi Ákos.

Ha az A-döntős futását nézzük Bontinak, vagy a női váltó B-döntős helyezését és a férfiváltó továbbjutását, akkor azt mondhatnánk, hogy amit én szerettem volna látni, hogy elhozzuk azokat az eredményeket, amelyeket sikerült a második montreali Világkupán, és nincs ez a sok-sok kizárásos helyzet, akkor úgy gondolom ezt megoldották és ennek azért mindenképpen örülni kell. Hamarosan jön haza a csapat, lesz egy kis pihenőjük, utána pedig megkezdjük a felkészülést a januári Európa-bajnokságra. Túl sok időnk nincsen, de jó hír, hogy a belga válogatott a két világsztár korcsolyázójával együtt eljön hozzánk, és felkészülés utolsó 10 napját nálunk fogják közös edzések keretében – tölteni, sőt, a kontinensbajnokság után egészen az európai Világkupákig ez így is marad, együtt fogunk edzeni, készülni, ami nagyon jó hír” zárta gondolatait Bánhidi Ákos.

EREDMÉNYEK

ISU World Cup Short Track #4

Dél-Korea – Szöul, 2023. december 15-17.

Női 500m

Kónya Zsófia 16., Tóth Eszter 22., Somogyi Barbara 23.

Női 1000m

Kónya Zsófia 18., Bácskai Sára Luca 23., Somodi Maja 24.

Női 1500m (1)

Sziliczei-Német Rebeka 20., Tóth Eszter 22., Somogyi Barbara 23.

Női 1500m (2)

Sziliczei-Német Rebeka 21., Bácskai Sára Luca 23., Somodi Maja 32.

Férfi 500m

Tiborcz Dániel 14.

Férfi 1000m

Tiborcz Dániel 20., Nógrádi Bence 30., Jászapáti Péter 50.

Férfi 1500m (1)

Bontovics Balázs 7.

Férfi 1500m (2)

Bontovics Balázs 12.,Jászapáti Péter 43.

Női váltó

Team Hungary 7. (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka)

Férfi váltó

Team Hungary 8. (Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel)

Vegyes váltó

Team Hungary 10. (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Péter, Kónya Zsófia, Tiborcz Dániel)

A Világkupa-sorozat 4. fordulójának eredményei itt érhetők el.

A Világkupa-sorozat 5. fordulóját 2024. február 9. és 22. között rendezik Németországban, Drezdában, míg a 6. fordulónak február 16. és 18. között a lengyelországi Gdansk ad otthont.

HUNSKATE MEDIA

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X