moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. december 17.

Rövidpályás gyorskorcsolya vk Gangneung: Liu Shaolin Sándor 5. 1500m-en

Szombaton az első 1000m és az 1500m táv versenyeit rendezték a 4. világkupa versenyen a koreai Gangneungban. Ez a viadal egyben a 2018-as olimpia tesztversenyének is tekinthető.
Ezen a napon nem született magyar érem, de Liu Shaolin Sánodr az 1500m ötödik helyét szerezte meg. A férfi váltó futamgyőzelemmel került a vasárnapi fináléba.

A reményágról Sziliczei Németh Rebeka (1500m), Knoch Viktor és Oláh Bence (1000m), Varnyú Alex (1500m) közül senki nem jutott be a negyed- illetve elődöntő futamokba.

1000m_jaszapati_celNehéz ellenfelekkel rajtolt a két magyar hölgy az 1000m negyeddöntőjében. Jászapáti Petra futamában Elise Christie győzelmét senki sem veszélyeztette. Petra okos taktikával az utolsó körökben zárkózott fel a vezető brit mögé a második pozícióba. A kanadai Jamie Macdonald korcsolyapengéje egy minimális különbséggel halad át a magyar lány előtt a célvonalon . Az utolsó futam után dőlt el, hogy Jászapáti harmadik helyével, idővel továbbjutott az elődöntőbe. Bácskai Sára Lucának nem sikerült a továbbjutás. Végig a koreai és kínai riválisa mögött haladt, s végül ő is a harmadik helyen korcsolyázott át a célvonalon, de idejével nem került be a legjobb 10 közé az elődöntőbe.

A férfiak 1000m első negyeddöntőjében Liu Shaoang rajt cél győzelmet aratott. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezt a futamot ő nyeri. Az utolsó futam befejtével az is kiderült, hogy a győztes idejénél senki sem tudott gyorsabban a célba érni.

1500_keszler
Keszler Andrea elődöntő futama igen érdekesen alakult 1500m-en. A táv elején állandóan változott az élboly, míg amikor Andrea a hetedik helyen meghúzódva haladt az élboly mögött többen is buktak, s a magyar lány máris a második helyen haladt a cél felé.Végül a brit riválisa ugyan megelőzte, így a B döntőben folytathatta a küzdelmeket.

Liu Shaolin Sándor a férfiak 1500m-es elődöntőjében okos taktikát épített fel. A nyolc fős mezőnyben sokáig csak az utolsó előtti helyen haladt, kerülve minden lökdösődést. Öt körrel a vége előtt egy rövid ideig az élre állt, majd csak a holland Kneigt előzte meg, s a futam második helyén jutott be az A döntőbe.

1000m_jaszapati_b
Jászapáti Petra az 1000m elődöntőjében futam negyedikként harcolta ki a B döntőben való részvétel jogát.

1000m_elozes
A férfiak hasonló távján Liu Shaoang az öt fős mezőnyben végig az A döntőt érő helyen korcsolyázott. A célba érkezve elsőként haladt át a célvonalon. A bírák úgy látták, hogy szabálytalan előzéssel került az élre kanadai riválisával szemben, így kizárták a futamból, a kanadait pedig bejuttatták az A döntőbe.

1500m_keszler_b
A női 1500m B döntőjében Keszler Andrea az utolsó körben a cél előtt verekedte fel magát a negyedik helyre.

Az 1000m B döntőjében Jászapáti Petra is az utolsó métereken kapaszkodott fel a futam harmadik pozíciójába.

A 3000m váltók második elődöntőfutamában a magyar négyes, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra a befejező körig harcban volt az A döntőt jelentő második helyért, de az utolsó métereken a kínaiak megelőztek csapatunkat, így vasárnap azn 5-8. helyért folytathatják lányok.

Nem úgy a férfiak akik végig kezükben tartották az 5000m váltófutamuk irányítását. A Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összeállítású gárda szinte a táv egészében az élen haladt és fölényes biztonsággal nyerte a futamot és vasárnap éremért küzdhet.

A szombati magyar eredmények:

Nők:

1000m-1:
7.Jászapáti Petra
12. Bácskai Sára Luca
Kónya Zsófia kizárva

1500m:
11. Keszler Andrea
34. Sziliczei Németh Rebeka

3000m váltó:
Futam 3. Magyarország (Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra) B döntős

Férfiak:

1000m-1:
10. Liu Shaoang
33.Knoch Viktor
41. Oláh Bence

1500m:
5. Liu Shaolin Sándor
37. Varnyú Alex
Burján Csaba kizárva

5000m váltó:
Elődöntőben 1.Magyarország (Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang) és A döntős

A részletes eredményeket itt megtalálják.

Az ISU on-line közvetítése itt elérhető.

A vasárnapi program (magyar idő szerint)

02:00 Ladies – 500 m – Rep. Heats Scheduled
02:11 Men – 500 m – Rep. Heats Scheduled
02:27 Ladies – 1000 m (2) – Rep. Heats Scheduled
02:42 Men – 1000 m (2) – Rep. Heats Scheduled
03:15 Men – 500 m – Rep. Quarterfinals Scheduled
03:41 Ladies – 500 m – Rep. Semifinals Scheduled
03:47 Men – 500 m – Rep. Semifinals Scheduled
03:52 Ladies – 1000 m (2) – Rep. Semifinals Scheduled
03:59 Men – 1000 m (2) – Rep. Semifinals Scheduled
05:50 Ladies – 500 m – Quarterfinals Scheduled
06:01 Men – 500 m – Quarterfinals Scheduled
06:13 Ladies – 1000 m (2) – Quarterfinals Scheduled
06:28 Men – 1000 m (2) – Quarterfinals Scheduled
06:57 Ladies – 500 m – Semifinals Scheduled
07:05 Men – 500 m – Semifinals Scheduled
07:12 Ladies – 1000 m (2) – Semifinals Scheduled
07:21 Men – 1000 m (2) – Semifinals Scheduled
07:45 Ladies – 500 m – Finals Scheduled
07:58 Men – 500 m – Finals Scheduled
08:11 Ladies – 1000 m (2) – Finals Scheduled
08:25 Men – 1000 m (2) – Finals Scheduled
08:55 Ladies – 3000 m Relay – Finals Scheduled
09:07 Men – 5000 m Relay – Finals Scheduled

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X