moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. június 18.

Minőségi munka

Az MTK az egyik olyan klub, amely „magáénak” tudhatja Magyarország első téli olimpiai aranyérmét – a nagy múltú egyesület short track szakosztálya 2019-ben nagyobb változáson ment keresztül.

„A short track magyarországi történetében ez volt az első olyan helyzet, amikor a sportág mögé, mellé állt egy nagy múltú egyesület, s nem egy, speciálisan a rövid pályás gyorskorcsolyáért kialakított klub tevékenykedett.”

Eredményes, hosszú múltra visszatekintő, így aztán jelentős hagyományokkal bíró egyesület az MTK, s ahogyan fentebb Bánhidi Ákos edző említette – immár a short track kapcsán is felmutathat sikereket, merthogy amikor 2015-ben megszűnt a Sportország (amely egyébként kifejezetten „jeges” egyesület volt), az MTK vezetése nem habozott, tárt karokkal várta azt a majd’ negyven versenyzőt, akik klub nélkül maradtak, s mellette persze az edzőket, Bánhidi Ákost, Erős Juliannát, Tarcali Attilát, és nem sokkal később Csizmadia Ildikót.

Az MTK-nek egyébként korábban volt nagypályás gyorskorcsolya szakosztálya, voltak jégtáncosai is, tehát jeges múlttal rendelkezett, de a short track csak 2015-ben került a középpontba.

De még hogy!

A háttér tehát megváltozott, a körülmények viszont nem, a legjobbak továbbra is a Gyakorló Jégcsarnokban edzettek, amelynek persze elsődleges oka az volt, hogy itt található szivacsrendszerrel ellátott jégpálya, vagyis Budapesten csak itt lehet short track edzéseket tartani, ám volt egy másik ok: az olimpiai keret bázisa is ez a pálya, márpedig az MTK-hoz igazolt versenyzők között olyan ászok voltak, mint Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, vagy éppen Heidum Bernadett.

Az Európa-bajnokságokon mindenféle színű éremből jutott Heidum Bernadettnek, a világbajnokságon pedig ezüstéremmel öregbítette a klub hírnevét

A dátumból és a nevekből persze könnyű kitalálni, milyen nagyszerű eredményeket mondhat magáénak az MTK, merthogy a magyar short track igazi sikerszériája tulajdonképpen ezekben az években kezdődött – és tart azóta is. Szerencsére.

Az első világbajnoki aranyérem, az első világkupa-siker, no meg persze a történelmi diadal, Magyarország első ötkarikás győzelme is köthető a klubhoz.

Két magyar a 2016-os szöuli vb dobogóján: Liu Shaolin Sándor 500 méteren megszerezte a sportág első magyar világbajnoki címét, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett. Fotó: ISU

„Igyekeztünk meghálálni a bizalmat ennek a nagy klubnak, mind a felnőttek között, mind az utánpótlás-korosztályban remek eredményeket értünk el, ráadásul 2018-ban az MTK összes aktív sportolója között két olimpiai bajnok volt Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang személyében” – emelte ki Bánhidi Ákos.

„Az országos bajnokságokon is rendre a legeredményesebb klub volt az MTK” –  tette hozzá Csizmadia Ildikó edző.

2018-ban Pjongcsangban a férfiváltó tagjaiként Magyarország első téli olimpiai aranyérmét ünnepelhették a Liu testvérek. Fotó: Derencsényi István

Aztán 2019-ben jött a váltás, a sportolók közül sokan az FTC-hez igazoltak, velük tartott jó néhány edző is, de akik kitartottak a klub mellett, azok sem maradtak szakmai tudás nélkül, hiszen a short trackesek irányítását a korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó, Huszár Erika, Kun Bálint Tibor vette át, akihez Heidum Bernadett is csatlakozott.

„Jelenleg harminchárom igazolt versenyzők van. Többekkel a keretedzők foglalkoznak, hiszen Bácskai Sára Luca, Sziklási András, Tiborcz Dániel, Talabos Attila, vagy éppen Bontovics Balázs az olimpiai kerettel készül, és rajtuk kívül az utánpótláskeretbe is adunk szép számmal versenyzőket  – mondta el Kun Bálint Tibor. – Nagyon fontosnak tartjuk a jól felépített, személyre szabott műhelymunkát, ahol figyelembe kell vennünk azokat az egyedi sajátosságokat is, amelyek a mindennapok során befolyásolják a sportolók munkáját. Abban hiszek, hogy mindenki saját maga miatt csinálja ezt. Természetesen tudjuk, hogy a sport mellett mindenki iskolába is jár, ami sok esetben igen igen nagy leterheltséget jelent. Mindenkiben tudatosítjuk, hogy amennyit beletesz a short trackbe, valószínűleg annyit ki is tud venni majd belőle a jövőben.”

A junior országos bajnok Talabos Attila, aki három aranyérmet is nyert a 2019-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a klub színeiben. Fotó: Gémesi Balázs

Jelenleg is több olyan MTK-s versenyző van, aki Jászberényből, Százhalombattáról, Tatabányáról vagy Budapest vonzáskörzetéből jár az edzésekre, ez is mutatja, hogy még vidékről is sokan választják a kék-fehér egyesületet.

Az egyesületi edzések a Gyakorló Jégcsarnokban, és annak közvetlen környezetében zajlanak. Az edzések mindegyikén, az összes korcsoportú versenyző részt vesz, és a tréningen belül oszlik meg a munka a különböző korú versenyzők között. Hetente öt-hat edzést tart az MTK, amelyenek során több alkalommal jeges és száraz edzésre is sor kerül.

MTK-s lányok a 2019-es országos bajnokságon – az élen a többszörös Eb- és vb-érmes, olimpiai 4. helyezett Bácskai Sára Luca. Fotó: Lehotzky István

A sportág iránt érdeklődők fogadására viszont egyelőre nincs kapacitás…

„Egyszerűen nem tudunk több gyereket elhelyezni a jégen a jelenleg rendelkezésre álló jégidőben – jelentette ki Kun Bálint Tibor. – A legfontosabb a számunkra, hogy megfelelő színvonalú és minőségű műhelymunka folyjon a klubban. Reméljük, hogy a további jeges edzéslehetőségek adódnak a jövőben a Gyakorló Jégcsarnokban, akkor növelni tudjuk sportolóink létszámát.”


Klub neve: MTK Budapest

Alapítás éve: 1888

Short track szakosztály alapításának éve: 2015

Versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma: 33

Címe: 1087 Budapest, Salgótarjáni u. 12–14.

Telefonszám: +36 30 969 5994 

Email: mtk@mtk1888.hu


HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X