moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 29.

Mindkét magyar váltó elődöntős

Péntek délután talán a legfontosabb két versenyszám a váltók küzdelmére került sor. Ezen a napon a nagy létszámú nevezések miatt két fordulót is rendeztek a négytagú csapatok számára. Minden futamból a legjobb kettő és a két legjobb harmadik is továbbjutott a következő körbe.

A lányok 3000m előfutamában a vb ezüstérmes magyarok Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Heidum Bernadett összeállításban a világbajnok kínaiakkal végig versenyben voltak az első helyért. Végül a kínaiak nyertek, de vezetőbírói döntéssel akadályoztatás miatt kizárásra kerültek. Így a magyarok nyerték a futamot.

A fiúknál a brit és amerikai váltó sokáig felváltva vezetett 5000m-en. A magyarok Liu Shaoang, Knoch Viktor, Varnyú Alex, Burján Csaba összeállításban csak arra figyeltek, hogy szorosan kövessék a két riválist.  Az utolsó körökben állt az élre a magyar gárda, és nyerte biztosan a futamát.

A negyeddöntőben változtatott a magyar csapat az összetételén. Kónya Zsófia helyett Bácskai Sára Luca került a csapatba. Ebben az összeállításban sem vallott szégyent a magyar gárda, és a győztes kanadaiak mögött második helyen került az elődöntőbe.

Heidum Bernadett (HUN)
A mai nap nagyon jól sikerült, úgy érzem, hogy az első hirtelen sokk után, ez most nagyon jól sikerült, másfél éve nem versenyeztem a sérülésem óta, úgyhogy tegnap nagyon meg voltam szeppenve. Ez látszott is, mert tegnap nem volt nehéz futamom, de mégis sikerült elrontani, de szerencsére most a váltóban kiéltem magam és tényleg nagyon jól sikerült. Nagyon sok csapat van nagyon közel egymáshoz, így gyakorlatilag még bárki odaérhet a végén. Szeretnénk minimum döntőbe jutni, de úgy érzem, hogy nagyon jó formában vagyunk, nagyon összeérett a csapatunk, úgyhogy még bármi lehet.

A fiúk is cseréltek váltótagot a negyeddöntőre. Varnyú Alex helyett Liu Shaolin Sándor került a gárdába. A kínai és magyar csapat felválta haladt az élen a váltásoknál, amikor 20 körrel a vége előtt Burján Csaba a váltásnál elesett, s a magyar váltó vagy fél kör hátrányba került a kínai, kazah és francia váltóval szemben. Látható volt, hogy a három nemzet váltója nagyobb iramra váltott, de a magyarok sem hagyták magukat. Körről körre közelebb kerültek a vezető hármashoz. A befutónál pedig a kínaiak mögé a magyar váltó érkezett a második helyen a célba.



Hatalmas teljesítmény volt amit a négy fiú csinált ebben a futamban.

Liu Shaolin Sándor (HUN)
Megcsináltuk magunknak az izgalmat, azt ki lehet jelenteni, ez benne van a váltóban, de úgy gondolom, hogy nagyon jól kezeltük a szituációkat. Volt egy kisebb eltolódás, és én az egyes emberekkel mentem az esés után, azt is vissza kellett váltanunk. Viktor pihent kevesebbet, és ment ki, ez nagyon jó volt, mert én így többet tudtam pihenni a végére. Nagy lemaradást kellett behoznunk, ráadásul gyakorlatilag a verseny elejétől max sebességen pörögtünk, szóval meleg volt a pite. Viktor a sérülése után nem volt még 100 százalékos, ki is hagyott az utolsó sorozatból egyet, akkor Ádó ment egy duplát, ebből is látszik, hogy végig csapatként működtünk, és segítettük egymást. Összességében nagyon jól mentünk, akár a futamot is meg tudtuk volna nyerni, ha nincs az az esés, de ezzel együtt örülök, hogy a továbbjutás megvan.  Rengeteget dolgoztunk, szóval elégedettek vagyunk. Meglátjuk, hogy alakul az elődöntő, milyen futamot kapunk, de az biztos, hogy a legjobbunkat fogjuk adni.

A futamot itt nézhetitek meg:

Szombaton az elődöntő következik ahol a nők a koreai, orosz és francia váltóval, a férfiak a holland, a kanadai, a japán és az elődöntőbe bírói döntéssel bejuttatott kazahok ellen küzdenek a fináléért.

A szombati program 13:47-kor kezdődik, az 1500 és 500m-en győztest avatnak, majd utána rendezik a váltók elődöntői.

Az eredményeket itt megtalálják

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X