moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. szeptember 12.

A magyar bajnokság tapasztalatai

Budapesten a múlt héten rendezték meg a magyar országos bajnokságot, melyet a téli olimpiai programmal azonos ütemezés mellett bonyolítottak le, 12 női és 18 férfi korcsolyázó részvételével.
A mezőnyből a válogatott kerettagok közül egyedül Knoch Viktor hiányzott. A válogatott rangidőse, aki a negyedik olimpiájára készül bokaszalag sérülés miatt maradt távol a versenytől. A szakemberek az  olimpiai keret számára kívánták beállítani optimális felkészülési edzéstervet. A megmérettetés öt napon keresztül zajlott, de nem egymást követő napokon, hanem éppen olyan ritmusban és annyi szünettel, ahogy az majd a téli olimpián is történik.

Ifj. Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgató nyilatkozott a rendkívüli országos bajnokság tapasztalatairól…

“A felkészülés egyik legnehezebb feladata lemodellezni az olimpiai versenyhelyzet minden más hazai és nemzetközi megmérettetés gyakorlatától eltérő ritmusát. A mögöttünk álló rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokság remek lehetőséget kínált erre. A sportolók mellett, az edzők, a bírók, a technikai stábtagok és a szakmai vezetés egy emberként sorakozott fel, hogy közös erővel sikerüljön beállítani az optimális felkészülést a két héten át húzódó versenynapok csúcsformáira. A magyar bajnokság lehetővé tette a váltókban való variációk kipróbálását is, amihez Heidum Bernadett betegsége és Bácskai Sára Luca sérülése is apropót teremtett. Ilyen helyzetek a játékokon is előfordulhatnak, jó, ha van recept a kezelésükre. A válogatott terhelésdiagnosztikai orvosi stábja folyamatosan mérte a versenyzők  állapotát. A futamok előtt, alatt és után. Ezek az adatok is rendelkezésre állnak az optimális forma alakításához. A sportolók tapasztalata szerint ez a szerda-szombat-szerda-szombat-hétfő ritmus kiegyenlítettebb igénybe vételt jelent, mint a szokásos péntek-szombat-vasárnap, de az is igaz, azoknak kevésbé kedvez, akik lassabban hangolódnak a versenyekre. Egy biztos: az olimpián nincs hibázási lehetőség. Nincs B futam. Szűkebb a kör, nagyobb a szórás, élesebbek a helyzetek. Erre készülünk.”

A férfiaknál Liu Shaoang, míg a nőknél Jászapáti Petra nyert összetettben az “elnyújtott” országos bajnokságon.

A két végső győztes teljesen lemásolta egymás teljesítményét: mindketten elsők lettek 500 és 1500 méteren, míg 1000-en második helyen zártak, a hétfői 1500 méteres szuperdöntőben azonban ismét a legjobbnak bizonyultak.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X