moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. augusztus 13.

Lettországban edzőtáborozik a short track válogatott

2014_08_13_ST_valogatott_egyutt_jegen
Kilenc ország versenyzői vesznek részt az ISU, regionális fejlesztési programján belül működő, edzőtáborában a lettországi Ventspilsben. A 10 napos felkészülési táborba a teljes magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott elutazott, azaz a juniorok, és az olimpia keret is. Versenyzőinkkel együtt az érintett edzők is részt vesznek a programom.

Telegdi Attila, szövetségi kapitány, elmondta: „Lettországban az edzőtáborral párhuzamosan, annak keretein túl, az olimpiai keret számára is tudtunk lehetőséget biztosítani a felkészüléshez. Napi két – három edzéssel készül a csapat, jeges és száraz edzések is szerepelnek az edzéstervben. Lettországgal már hosszú évekre visszamenőleg jó a kapcsolatunk, több kiváló versenyző került ki az ISU felzárkóztatási program révén a régióból, például Harald Silovs, aki Európa bajnok lett short trackben, majd gyorskorcsolyában is szép eredményeket ért el. A jégpálya Ventspilsben egy világszínvonalú olimpiai sportközpontban található, ahol minden körülmény ideális a felkészüléshez.”

Ventspils egy kikötőváros a Balti-tenger partján, Lettország egyik fontos gazdasági centruma. Az Olympic Centre Ventspils-ben számos világeseményt rendeztek, így például itt játszotta meccseit a magyar női jégkorong válogatott idén áprilisban a világbajnokságon.

Az előzetes nevezések alapján lett, litván, fehérorosz, svéd, osztrák, cseh, szlovák, lengyel, és magyar versenyzők vesznek részt az edzőtáborban, mely felkészülési versennyel zárul.

A szezon első megmérettetése a junioroknak augusztusban lesz Szlovákiában, míg a felnőttek egy meghívásos versenyre utaznak majd Hollandiába.

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X