Érem nélkül zárta Calgaryban a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior világbajnokságát a magyar válogatott, ám az, hogy a női váltó újra döntőbe jutott, mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.
A döntőben azért visszaütött mindaz, ami az elődöntőben, mégpedig a magyar érdekeltségű futamban történt: az ugyanis, hogy a kanadaiak a mieinket továbbjutó helyről ütötték ki, azt jelentette, hogy bár a magyar kvartettet továbbjuttatták a bírók, Dél-Korea és Japán is fináléba jutott, így – mivel a másik futamból is ketten (Kazakhsztán, Kína) örülhettek – a döntő indulóinak száma négyről ötre emelkedett…
Az ötös pozícióból nemigen tudott javítani a Haltrich Luca, Nógrádi Panka, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura összetételű női négyes, az aranyérmet Dél-Korea szerezte meg.
A Granasztói Ádám, Major Dominik, Wu Jia Wei Dávid, Z. Molnár Borisz összeállításban jégre lépő férfiváltó a B-döntőben a kizárás sorsára jutott (csakúgy, mint Japán), így végül összesítésben a hetedik helyen végzett.
A Nógrádi Panka, Szigeti Dóra, Major Dominik, Granasztói Ádám összetételű vegyes váltó is a B-döntőben állhatott rajthoz, és még két körrel a vége előtt is vezetett, sajnos az utolsó körben kicsúsztak a mieink, és bár rendezték a soraikat, másodikként értek célba, ez pedig összességében a hatodik helyet jelentette a számukra.
Az egyéni távokon a junior világbajnokság záró napján két magyar érdekeltségű szám maradt, mégpedig a férfi és női 1000 méter: Végi Diána Laura és Granasztói Ádám egyaránt a negyeddöntőben búcsúzott.