Életben maradt a címvédés esélye: női váltónkat ugyan Kanada először „kirúgta” az elődöntőből, ám a zsűri lépett és döntött, így a mieink az A-döntőben léphetnek jégre Calgaryban, a junior világbajnokság záró napján.
A rövidpályás gyorskorcsolyázók junior világbajnokságának harmadik napján Végi Diána Laura 500-on továbbjutott a negyeddöntőből, aztán az elődöntőből a B-döntőbe lépett, ahol a harmadikként ért célba, ez összesítésben a nyolcadik helyet jelenti a számára. Ezen a távon Haltrich Lucát a negyeddöntőben kizárták.
A Végi Diána Laura, Nógrádi Panka, Szigeti Dóra, Haltrich Luca összetételű női négyes nagyot küzdött az elődöntőben, Lakatos Tamás vezetőedző a „nagyon szépen mentek a lányok” értékelésen túl elárulta azt is, hogy a mieink Kanada mögött a második helyen korcsolyáztak a futamban, de mert a tengeren túliak arra játszottak, hogy feltorlasszák a mezőnyt, Lakatos Tamás támadásra buzdította a lányokat. Ők ezt meg is tették, ám egy „érintkezés” miatt Kanada a negyedik helyre csúszott vissza – a magyarok meg a harmadikra.
Szerencsére Japánt „megfogtuk”, így Dél-Korea mögött haladt a négyesünk a döntő felé vezető úton, aztán jött Kanada: az utolsó váltás után hátulról megindulva szépen felrúgta a befejező emberük Végi Diána Laurát… A bírók persze látták az esetet, így Kanadát kizárták, a mieinket pedig döntőbe juttatták.
A Granasztói Ádám, Major Dominik, Wu Jia Wei Dávid, Z. Molnár Borisz összeállításban jégre lépő férfiváltó az elődöntőben Kína és Dél-Korea mögött a harmadik lett, így vasárnap a B-döntőben folytathatja.