moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. január 31.

Junior vb: Liu Shaoang világcsúcs és ezüstérem

A lillehammeri olimpiára készülő Liu Shaoang a junor világbajnokságon az 500m-es táv előcsatározásaiban világcsúcsot állított fel, majd a fináléban ezüstérmet szerzett.

Darázs István, a hazai szövetség (MOKSZ) gyorskorcsolya ágazati igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 17 éves magyar versenyző az elődöntőben 40.892 másodperces idővel új junior világcsúcsot állított fel, a fináléban azonban kínai riválisa a harmadik körben megelőzte.

“Megmondom őszintén, nagyon fáradtnak éreztem magam, rendkívül leterhelt voltam, össze kellett szednem magam fejben. Fizikailag viszont rendben voltam, és sikerült az elődöntőben világcsúcsot mennem” – nyilatkozta az MTI-nek Liu Shaoangaki múlt vasárnap Szocsiban a váltóval nyert felnőtt Európa-bajnoki ezüstöt. A fiatal versenyző hozzátette, a világcsúcs után természetesen már az aranyérem reményében vágott neki a döntőnek, amelyben a második helyen zárt, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „magyar színekben világcsúcsot elérni fantasztikus eredmény”.

Liu Shaoang elmondta, ezzel a mostani sikerrel „elmúlt” a fáradtsága, és várja a vasárnapi 1000 méteres küzdelmeket.

Jászapáti Petra, aki szintén indul a luillehammeri ifjúsági téli olimőpián a lányok 500m-es távján a B döntő második helyével 6. lett.

A verseny eredményeit itt megtekintheti.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X