moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2024. január 10.

Gangwon 2024: fogadalmat tettek a főszereplők

Kilenc nappal a megnyitó előtt, ma délután ünnepélyes keretek között tett fogadalmat a IV. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó magyar csapat. A rekordot jelentő 33 fős induló között 7 korcsolyázó képviselheti a magyar színeket és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget.

Az ünnepség résztvevői a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban gyűltek össze január 10-én, szerdán délután. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy 80 ország közel 1900 sportolója fog megküzdeni az érmekért, valamint az eddigi téli ifjúsági játékokon az egyéni számokban 3 ezüstöt és 1 bronzérmet nyertünk jégkorongban és rövidpályás gyorskorcsolyában, utóbbiban Jászapáti Petra és Liu Shaoang.

„Legyetek büszkék a magyar címeres mezre!” – üzente Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Berkó Lajos, a HM Sportért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke megjegyezte, hogy: – „Nagy kiváltság, de egyben felelősség is Magyarországot képviselni.”

Olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Jászapáti Petra sportolóként, motiváló gondolatokat intézett az egybegyűlteknek, gratulált a sportolóknak és sikeres versenyzést, jó élményeket kívánt Nekik. Petra a 2016-os lillehammeri téli ifjúsági olimpián 500 méteren lett ezüstérmes, a nemzetközi csapatversenyben pedig a vegyes váltóval a második helyet szerezte meg, így személyes élménye is van a rangos eseményről.

A fogadalomtétel során az eskü előmondója a curlinges Nagy Lola és a rövidpályás gyorskorcsolyázó Major Dominik volt.

A fogadalomtételen részt vett Hong Kyudok, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete is.

A magyarok 10 sportágban fognak rajthoz állni (3×3-as jégkorong, alpesi sí, biatlon, curling, freestyle sí , gyorskorcsolya, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, snowboard cross, sí cross). A csapatvezető Fábián László, a MOB főtitkára lesz. Az ifjúsági ötkarikás játékokat 2024. január 19. és február 1. között rendezik Gangwon-tartományban.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől 3 sportágban, összesen 7 versenyző indul a játékokon.

  • Műkorcsolya: Ekker Léna
  • Nagypályás gyorskorcsolya: Sándor Lilla, Vancsó Rebeka
  • Rövidpályás gyorskorcsolya: Keszthelyi Dávid, Major Dominik, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

Borító: Szalmás Péter/MOB

Képek: HUNSKATE

HUNSKATE MEDIA

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X