moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. november 10.

Csupa jó hír: mindkét váltó elődöntős, a sérült Knoch Viktorral jutottunk be!

A shanghaji olimpiai kvalifikációs rövidpályás gyorskorcsolya világkupa második versenynapján az 1000 m első két fordulóját és a váltók előfutamait rendezték. Mindkét váltó továbbjutott, míg 1000 méteren 2 lányunk és 2 fiúnk negyeddöntőzhet!

A tegnapi nap történéseiről már olvashattatok:
1500 méteres távok összefoglalója
500 méteres távok összefoglaló

A Bánhidi Ákos edző értékelését a verseny 1. napjáról itt tudjátok megnézni (elnézést a rossz minőségért, de a Nagy Kínai Tűzfalon ezt is csak éppen át tudtuk préselni):

A mai napon a váltók és az 1000 méteres távok előfutamaira került sor, amelyek eredményeivel maximálisan elégedettek lehetünk! (A versenytávok címére kattintva az eredményoldalakra juthattok.)

Női 1000 méter:
– Keszler Andrea simán futam 2. hellyel jutott be a negyeddöntőbe. Ráadásul úgy, hogy a sportág olasz királynőjét Ariana Fontanat szorosan, kevesebb, mint 1 tizeddel követve száguldott át a célon.
– Bácskai Sára Luca jól futott, de esett egy USA versenyző hibájából. Mivel hősiesen felállt és értékelhető idővel még befutott a célba, az USA versenyző bűntetéssel való kizárása miatt, a bírói panel továbbjuttatta a negyeddöntőkbe.

Férfi 1000 méter:
– Liu Shaoang futam 1. idővel jutott simán tovább
– Liu Shaolin Sanyi esett a futamában az orosz Elistratovval egyetemben, de a bírók döntése alapján bekerült a negyeddöntőkbe.
– Burján Csaba sajnos nem jutott tovább.

Női 3000 méter váltó:
A Keszler, Bácskai, Jászapáti, Kónya felállásban induló váltó egy rettenetesen nehéz futam sorsolást kapott. Az idén extrém formában versenyző Koreai Válogatottal és az olimpiai kvalifikációért velünk vállt vetve küzdő francia csapattal kellett megküzdeniük az elődöntőbe jutásért. A végig megőrzött koreai vezetés mellett, a magyar francia párharcból esés lett, de lányaink hősiesen felálltak. A franciák hibájából történt esés miatt, ők bűntetést kaptak, a mieink pedig ELŐDÖNTŐSEK! Az első két világkupa alapján előttünk álló franciákat így a magyarok biztosan megelőzik az olimpiai pontversenyben. SZÉP VOLT LÁNYOK!

Férfi 5000 m váltó:
A Liu tesókkal, Varnyú Alex-szel és a tegnap még orvosi beavatkozáson áteső Knoch Viktorral álltunk fel a franciák, hollandok és ausztrálok ellen.
A tegnapi versenyen Knoch Viktor rendkívül komoly szúrt (!) sérülést szenvedett, amelyet több öltéssel kellett összevarrni. A futamában esett, és a szintén felbukó koreai versenyző deréktájon felnyársalta a korcsolyájával!
Figyelem a kattintás után nyílik a felkavaró 18+ felvétel (kérjük mindenki tűrőképessége ismeretében nyissa csak meg!!!)

Fiaink simán verték a többi váltót! Ráadásul, mivel a legjobb időt futották a váltók között így, kiváló helyről, az 1-es pályáról startolhatnak az elődöntőben!

HAJRÁ MAGYAROK!

A holnapi napon már követhető online a verseny, reggel 6:50-től az ISU TV-n, melyet IDE KATTINTVA találtok:

Az M4Sport ÉLŐ KÖZVETÍTÉST ad, szintén 6:45-től!

Akikért izgulhatunk:
– Női 1500 méter eldöntők – Heidum Berni, Jászapáti Petra
– Férfi 1500 méter elődöntők – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba
– Férfi 500 méter negyeddöntők: Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor (egy futamban mennek 1 és 2 pályáról, bár nagyon nehéz ellenfelekkel)
– Női 3000 m váltó elődöntők – rettentő nehéz futam lesz Korea, Olaszország, Oroszország
– Férfi 5000 m váltó elődöntők – Kanada, Franciaország, USA

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X