moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 25.

Micsoda kezdés!

Megőrizte helyét, így első Európa-bajnokságán mindjárt a legjobb tízben végzett Scsetyinyina Julija és Magyar Márk. Női versenyzőnk, Tóth Ivett is megkezdte szereplését Grazban, ő a rövidprogram után a 22. helyen áll.

„Ha valaki múlt héten azt mondja nekünk, hogy 10.-ek leszünk, boldogan aláírjuk. Most vegyes érzéseink vannak, mert a helyezésnek nagyon örülünk, első Eb-nken a legjobb tízben lenni kiváló, de ennél sokkal jobban is tudjuk futni ezt a kűrt” – kezdte Márk programjuk értékelését. Ő ugyanis a kombináció első ugrásában hibázott, partnere pedig a dupla axelt rontotta, illetve a halálforgásra csupán 1-es szintet kaptak. Elemeik erősségét mutatja, hogy még így is 8.-ak lettek a technikai pontszámban, és megközelítették egyéni legjobbjukat.

A program után hosszas diskurzust folytattak – Julija számára akkor derült ki, hogy Márk hibázott a kombinációban.

„Abból a szögből nem láthatta, hogy ledupláztam a toeloopot. Mindig mosollyal jelezzük egymásnak, hogy minden rendben, és bár most nem volt, a kombináció végén rámosolyogtam. Gondoltam, elég, ha én tudom, mi történt, nem akartam, hogy ez kizökkentse.”

„Én meg aztán elrontottam a dupla axelt, úgyhogy kvittek voltunk – vette át a szót nevetve Julija. – A kidobós ugrásoknál ezért is voltam feszült, a hibám után még jobban akartam, hogy azokból jól megérkezzek.”

„Összességében nincs okunk a csalódottságra – jegyezte meg Márk –, hiszen minden emelésünkre a legmagasabb, 4-es szintet, a pörgetett emelésre pedig nagyon jó kiviteli értékeket kaptunk. A márciusi vb-ig olyan keményen fogunk dolgozni, ahogy csak tudunk, a cél mindenképpen az, hogy Montrealban is bemutathassuk a kűrünket.”

Julija és Márk dr. Vardanjan Gurgennel, a műkorcsolya ágazat sportigazgatójával és edzőjükkel, Dmitrij Szavinnal (Dmitri Savin) a lihegőben

Az Európa-bajnokság előtt Tóth Ivett is a legjobb tízbe kerülést tűzte ki célul, amelytől, ha a helyezési számot nézzük, jelenleg eléggé messze van, a pontszámát tekintve viszont csak egy ugrásnyira. Szó szerint, hiszen az a nagyjából hét pont, amely elválasztja őt a 10. helyezettől, egyetlen nehezebb, jól kivitelezett tripla ugrás értéke. Olimpikonunk a rövidprogramban a tervezett tripla-tripla kombináció helyett tripla-duplát mutatott be, illetve a tripla lutzát hiányosnak találta és visszaminősítette a technikai panel, forgásaira és lépéssorára viszont magas szinteket és kiviteli értékeket kapott.

Ivett, aki a 22. helyről várhatja a folytatást, a program után úgy nyilatkozott: még mindig nem sikerült megtalálniuk a megoldást, hogyan tudná jobban kezelni az izgulást.

„Az évek során be kellett látnom, hogy én ilyen típus vagyok, ez az én nagy küzdelmem. Már a bemelegítés alatt éreztem, hogy nem tudok úgy ellazulni, ahogy szerettem volna, és eléggé visszafogtam magam. Sajnos vannak ilyen időszakok egy sportoló életében, amikor nem talál magára, a lényeg, hogy ilyenkor is kitartóan kell dolgozni tovább” – fogalmazott Ivett, akit erre a csütörtöki edzés is inspirál, amikor is a három orosz kiválósággal, a rövidprogram után a dobogós helyeket megszerző Aljona Kosztornajával [Alena Kostornaia], Anna Scserbakovával [Anna Shcherbakova] és Alekszandra Truszovával [Alexandra Trusova] egy csoportban edzhetett.

„Nem tudtam, mire számítsak, de nagyon jól ment velük az edzés. Le a kalappal az előtt az edzésmunka előtt, amit ők végeznek – ilyenkor érzem azt, hogy ez a közeg, az ilyen munkamorállal, technikai tudással rendelkező korcsolyázók mennyire tudják húzni magukkal a kevésbé technikás versenyzőket.”

Olimpikonunk a kűrre is a lehető legjobban sorsolt – mint mondta, már meg sem lepi, hogy csoportutolsóként korcsolyázik, a szezon során egy verseny kivételével mindig így alakult. „Úgy tűnik, ez a 6-os szám ragaszkodik hozzám – mondta mosolyogva. – Egy kicsit nehezebb persze, amikor végig kell várni, hogy a többiek lefussák a programjukat, de nem szabad, hogy befolyásolja az embert a sorszám. Azon leszek, hogy mindent kizárjak, és az adott pillanatban a legtöbbet hozzam ki magamból.”

Ivett a szombati kűrben 19:16-kor lép jégre – a versenyt az m4sport.hu-n lehet követni.


Eredmények – Női rövidprogram

Eredmények – Páros végeredmény

A női rövidprogram ITT, a páros kűr pedig ITT nézhező vissza.


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Ludwig Welnicki 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X