moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. november 5.

Ivett könyökéből sikeresen eltávolították a fém darabot

Tóth Ivett május 15-én sajnálatos módon rollerezés közben eltörte a bal könyökét, amelyet azonnal meg is műtöttek. Szerencsére a felkészülését nem zavarta a baleset, és könyökébe helyezett fém darab. Ennek eltávolítására került sor a mai nap folyamán. Szerencsére Ivett túl van az altatátos műtéten és minden rendben zajlott.

A szezon elején természetesen tudtuk, hogy sort kell keríteni a műtétre. Eredetileg az első Világkupa utánra terveztük a műtétet, de mivel Ivett nagyon szépen szerepelt Linzben ugyanis a 8. helyen végzett, így az Ifjúsági Olimpiára való kvalifikációt szem előtt tartva, ( – hiszen a zágrábi világkupán elért 6. helyezésével megszerezte a kvalifikációt Magyarországnak) most került sor a fém eltávolítására. Így a november elejét fokozott edzésekkel folytatjuk, és egyben új korcsolya cipőt is felvesz, így lesz ideje annak betörésére, megszokására.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X