moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. november 28.

Hatból hat – Santa Claus Cup, 1–2. nap

Minden kategóriában magyar aranyérem, a junior lányoknál színmagyar dobogó – ennél jobban nem is indulhatott volna számunkra az idei Santa Claus Cup. A felnőtteknél Láng Júlia és Csernoch András a második válogatóversenyt is megnyerve fontos lépést tett az Európa-bajnokságon való részvétel felé.

Taroltak szenior, junior és advanced novice műkorcsolyázóink a 14. Santa Claus Cup első éremosztó napján. A járványhelyzet az immár 14. esztendeje megrendezett nemzetközi műkorcsolya- és jégtáncversenyen is érezteti a hatását, hiszen kevesebb mint feleannyi korcsolyázó nevezett, mint általában, emiatt az egyhetes viadal most négynaposra rövidült. De ez semmit nem von le versenyzőink érdemeiből, akik közül többen új egyéni csúcsot korcsolyázva állhattak a dobogó legfelső fokára.

Ekker Léna

Az advanced novice (10–15 éves) lányoknál 11 éves tehetségünk, Ekker Léna, aki az első nap két ugráselemét is rontotta, a kűrprogramban nagyon odatette magát: háromféle, összesen négy tripla ugrást és két dupla axelt bemutatva toronymagasan, 28 pontos fölénnyel nyerte kategóriáját. Az ezüstérem a cseh Nikola Fojtíkováé, a bronzérem pedig a spanyol Nahia Olaizoláé lett. A fiúknál az idei szezontól a magyar színeket képviselő Vlasenko Aleksei mindkét programjában minden tervezett elemét végrehajtva egyedüli indulóként győzött.

Vlasenko Aleksei

Életük programját futották a juniorverseny bajnokai: Berei Mózes József a novice-okhoz hasonlóan rajt-cél győzelmet aratott, míg edzéstársa, Krizsanovszki Lili izgalmas kűrversenyben a harmadik helyről ugrott az élre. Mózes, közismert becenevén Pepe már a rövidprogramban megjavította egyéni legjobbját – ott ugyan még a lutzára és ugráskombinációjára is levonást kapott a bíróktól, a kűrben viszont már hibátlanul mutatta be ezeket, és a kisebb bizonytalanságokat ügyesen korrigálva végeredményben közel 50 ponttal utasította maga mögé egyetlen, szlovén vetélytársát, David Sedejt.

„Nagyon pozitív érzésekkel jöttem le a jégről, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom bírni kondival a kűrt. A Budapest Trophyn egy pont hiányzott a junior-világbajnokság technikai minimumpontszámához, de most a forgásaim is jól sikerültek, amik akkor nem, így végre sikerült megszereznem a minimumot. Persze a lendületemet, az elemek szintjét is van még hová fokozni, de versenyről versenyre jobban teljesítek, aminek nagyon örülök” – mondta Pepe, akinek szokása meglepni a nézőket egy-két improvizált mozdulattal, és most is megígérte: a következő versenyen mindkét programjába becsempész valamilyen gaget.

Berei Mózes József

Meglepetésekből a junior lányoknál már most sem volt hiány, hiszen a legnehezebb, lutzot és flipet is tartalmazó rövidprogramot futó, felnőtt magyar bajnoki bronzérmes Szigeti Bernadett a kűrben nem tudott versenyre kelni Krizsanovszki Lilivel, aki öt tripla ugrást, köztük két lutzot is hibátlanul mutatott be, és a harmadik helyről korcsolyázott fel a dobogó tetejére.

„Második éve futom ezt a kűrt, és nagyon megszerettem, már minden mozdulat belém ivódott, ösztönből jön. De a rövidprogramomat legalább ennyire élvezem, amely egy táncosabb program az ABBA Winner Takes It Allra, és jól kiegészíti a lassú, elegáns kűrt. Mindkét program előtt csak az járt a fejemben, hogy elemről elemre haladva szépen összerakjam. Legfőképp magamnak akarok bizonyítani azzal, hogy mindig jobban és jobban teljesítek, és örülök, hogy ez most sikerült” – nyilatkozta a boldog győztes.  

Krizsanovszki Lili

A bronzérmet a kűrt a második helyről váró Szabó Cintia vihette haza, aki a rövidprogramban megszerezte a junior-világbajnokságon való induláshoz szükséges technikai minimumpontszámot. 

A szenior nők versenye sem volt kevésbé fordulatos: az első nap után vezető Láng Júlia a kűrben vétett néhány hibát, így az utolsó percig izgulhattunk, sikerül-e megtartania első helyét a kiváló szabadprogramot futó Emilea Zingasszal szemben, aki a rövidprogram után a negyedik helyen állt. A kűrt végül a ciprusi lány nyerte, de a győzelemhez elég volt Julcsi első napról hozott több mint hétpontos előnye. Tóth Ivett így a második helyről a harmadikra szorult, míg Schermann Regina három helyet javítva 5.-ként zárt.     

Julcsi a rövidprogram elején nem a tervezett ugráskombinációját mutatta be, de kiválóan korrigálta a hibát, amelyet edzője is elismerően konstatált. „Amikor lejöttem a jégről, Pati [Pavuk Patrícia, Julcsi egyik edzője] azt mondta, ez az év mentése volt – mondta mosolyogva versenyzőnk. – Jó, hogy az edzéseken mindenféle verziót gyakorlunk, mert sok pontot jelentett, hogy a leduplázott flipre rá tudtam tenni a tripla toeloopot. Örülök, hogy a forgásokra a legmagasabb szintet kaptam, a lépéssoromra pedig 3-ast, mert az a Budapest Trophyn még csak 2-es szintű volt. A kűrben azért bőven maradt még pont, de úgy érzem, a lendületet, előadásmódot tekintve mindkét program fejlődött. Boldog vagyok, hogy a második Eb-válogatót is megnyertem, nagyon bízom benne, hogy meg tudják rendezni az Európa-bajnokságot, és ott lehetek.”

Láng Júlia

A koronát Csernoch András tette fel a második napra, aki nevesebb riválisát, a cseh Jiri Belohradskyt hét ponttal maga mögé utasítva már a rövidprogramban az élre állt, amelyben most először 60 pont fölé került. A dupla axelje és a tripla lutz-tripla toeloop kombinációja mellett ugyan negatív kiviteli érték szerepelt a bírói pontozólapon, a kűrben viszont már azokat is pluszpontokkal jutalmazták, és bár becsúszott egy esés, előnyét még bő öt ponttal növelve, életében először 120 pontos kűrt futva megnyerte a versenyt. A dobogó alsó fokára a spanyol Iker Oyarzábal állhatott fel. Böröcz Máté az 5. helyen zárt, Maszljanko Alexander pedig betegség miatt visszalépett a versenytől.

Arra a kérdésre, min változtatott az elmúlt időszakban, mi lehet a titka annak, hogy erre a megmérettetésre így összeállt minden, Andris azt felelte: az edzésmorál. „Most már relatíve az idősebbek közé tartozom a férfi mezőnyben, és kezd benőni a fejem lágya. Komolyabban dolgozom az edzéseken, ez pedig a versenyeken elért eredményeken is látszik. És minél jobban mennek a versenyek, annál motiváltabb az ember az edzéseken. A fő célom továbbra is a világbajnokság minimumpontszámának elérése, amelyhez egyre közelebb és közelebb kerülök” – fogalmazott a 22 éves műkorcsolyázó, aki Julcsihoz hasonlóan másodszor is a legjobbnak bizonyult a magyarok közül, így a harmadik válogatóverseny, a magyar bajnokság előtt fontos lépést tett afelé, hogy ismét ő képviselhesse hazánkat az Európa-bajnokságon.

A verseny ma 11:45-kor a 6–9 éves műkorcsolyázókkal folytatódik, este pedig a jégtáncosok is megkezdik szereplésüket.

Élő közvetítés

Eredmények

További információk

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X